MOL csapat Kenu Blog

Mindig arra törekedtem, hogy sikeres legyek

2010.12.16. 20:41 | MolCsapatKenu | Szólj hozzá!

Vajda Attila gyerekként nem tudta mi akar lenni, csak azt, hogy amit csinál, abban sikeres legyen. 27 évesen olimpiai és világbajnok kenus és hiába jár sok lemondással az élsport, egy percig sem bánja, hogy emellett döntött.

Vajda Attiláról szinte mindenki tudja, hogy olimpiai és világbajnok kenus, emellett az egyik legkaritatívabb sportoló. Vannak azonban olyan személyes „titkai” melyeket eddig még nem mondott el, mert talán nem is kérdezte tőle senki.

Most azonban elárulta, hogy kiskorában fogalma se volt róla, hogy mi akar lenni, ha nagy lesz, csak azt tudta, hogy mi nem akar lenni. Így nem meglepő, hogy mindig arra törekedett, hogy bármi is lesz, sikeres legyen.

A kenuzást – melyben sikeres lett – imádja, de előtte rengeteg sportágat kipróbált már. Azonban ez volt az, ami igazán magával ragadta, így hiába szereti az összes sportot, nem bánja, hogy ezt választotta és most már nem is akar mást űzni.

Nem tudja magát a sporton kívül elképzelni, de úgy gondolja, ha nem sportolna, akkor valamilyen üzletember lenne. Jelenleg is éppen azért tanul, hogy aktív pályafutása után az lehessen, de jelenleg még a sport a legfontosabb.

„Bármennyire is szeretem a kenuzást, ha majd lesz gyerekem, nem ajánlom neki, hagyom, hogy maga döntse el, mit szeretne sportolni. Azt hiszem, az alapokat megadnám neki, de nem én szeretnék dönteni, hogy milyen sportág legyen az, amit csináljon” – mondta a két éve az év sportolójának választott Vajda.

Saját maga már a kezdetekben úgy érezte, hogy amit csinál, az pont az, amit keresett és életcélként akarja csinálni. Úgy érzi ez jól jött és éppen ezért tudott sikeres lenni.

Nem tagadja, a nehéz szárazföldi edzések miatt minden télen abba akarja hagyni a kenuzást, de nincs szíve hozzá. Ugyanakkor tisztában van vele, a hétköznapi emberek közül nagyon sokan nem látják át, hogy miről szól maga a sport, mennyi befektetett időt, munkát igényel, és milyen lemondásokkal jár.  

Éppen ezért azt sem tudja megmondani, mennyire becsülik meg az eredményeit az emberek, úgy véli, őket kellene megkérdezni erről. Mindenesetre a jövő évi szegedi világbajnokságon szeretne olyan eredményt elérni, ami után mindenki elismerően beszél a teljesítményéről.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr652520531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Címkék: vajda