MOL csapat Kenu Blog

Vajda jobb idővel nyerte a válogatót, mint az olimpiát

2011.05.23. 19:49 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

A hétvégén, Szegeden rendezték a kenusok és női kajakosok idei első Európa- és világbajnoki válogatóját. A kenusoknál Peking bajnokával, a betegségéből nemrég felépült Vajda Attilával csak Sáfrán Mátyás tudta tartani a lépést a fináléban, de a nagy esélyes szegedi kenus végül magabiztosan győzött. Sáfrán mögött Vajda páros társa, Varga Dávid lett a harmadik.

"Elégedett vagyok az eredményeimmel, hiszen nem is olyan rég, még beteg voltam, ami alaposan legyengített” – értékelte saját teljesítményét Vajda, szerényen elhallgatva azt a tényt, hogy ezúttal jobb időt ment, mint a 2004-es vagy a 2008-as olimpián. Ne felejtsük el, hogy utóbbit megnyerte.

Attila elmondta, nem foglalkozott az előzményekkel – betegség -, egyszerűen nekiugrott a versenynek. Úgy érzi jól sikerült a hétvégéje, hiszen az összes olimpiai számban a döntőbe jutott.

„Az 1000 méteres versenyt megnyertem, a párosban elért hatodik hely pedig jelenleg a realitás, hiszen nem sokat tudtunk együtt gyakorolni Dáviddal. Egyesben nagyon nagy verseny volt, nagy taktikai csata zajlott a vízben. Szerencsére tudtam a saját pályámat menni és csak magamra figyeltem” – értékelte győzelmét Vajda.

A 200 méteres számra nem tudott érdemben készülni, hiszen idén először az előfutamban ment 200-as pályát, majd a döntőben, ahol végül a hatodik lett. Annak azonban kifejezetten örült, hogy a hétvégére jó idő volt, hiszen az elmúlt időszakban többször is a rossz időjárás hátráltatta őt a felkészülésben.

A párosra visszatérve úgy érzi, segíti a felkészülést az egyesre is, de idén még nem fűznek hozzá nagy reményeket. „Gyakorolunk, versenyzünk, de a szegedi világbajnokságon még biztos nem tudunk indulni. A befektetett munka alapján nem is várhattunk jobb időt magunktól. Azonban ha továbbra is így működik a kettősünk, a londoni olimpiára egy ütőképes páros lehetünk”.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr412926917

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.