MOL csapat Kenu Blog

Az Eb-n a dobogó, a vb-n az első hely a cél

2011.06.15. 18:46 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Vajda Attila a papírformának megfelelően megnyerte a kajakosok és kenusok válogatójának második fordulóját Szegeden, s mivel az első körben is ő bizonyult a legjobbnak, újabb sikerével bekerült a jövő heti, belgrádi Európa-bajnokságon és az augusztusi, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon induló magyar csapatba.

„Jó formában voltam, mondhatni hoztam a kötelezőt” – értékelte röviden saját teljesítményét az olimpiai bajnok kenus. Azt szerényen elhallgatta, hogy az első válogató alkalmával jobb időt ment, mint amikor olimpiai bajnok lett Pekingben.

De a második válogatón is remekelt, rendkívül magabiztos versenyzéssel közel öt másodpercet vert a második helyen célba érő Varga Dávidra, akivel a későbbiekben a páros indulást tervezi.

Vajda egyelőre még nem tudja mennyit vett ki belőle a válogató, mennyire fogta meg, és így még azt sem, hogy a hétvégi kontinensvetélkedő előtt pihenésre vagy esetleg gyakorlásra van szüksége. „Fáradtak vagyunk a sok edzéstől, de így a hét elején még nem tudom, hogy mire lesz szükségem. Ez mindig változó, a hét vége felé, ahogy közeledik a verseny, már tudom mi a jó nekem”.

Az Eb-vel jelenleg nem nagyon tervez, mint elmondta: ahogy esik, úgy puffan. „Elsülhet jól, de rosszul is. Mindent megteszek azért, hogy a hagyományokhoz méltóan jól szerepeljek, de nem titkolom, számomra a szegedi világbajnokság az év fő versenye. Azt is mondhatnám, a válogató – amelyen a vb-szereplést is kiharcoltam – fontosabb volt, mint az Eb”.

Úgy véli, ha a kontinensvetélkedőn az első háromban végez már elégedett lesz magával, ugyanakkor a szegedi viadallal kapcsolatban kijelentette, csak az első hely az elfogadható számára.

A népszerű kenus elmondta, akárhogy is alakul az Eb, nem sokat ünnepel vagy rágódik rajta, hiszen hathetes kemény felkészülés vár rá, az augusztusi szegedi világbajnokságig.

A péntektől vasárnapig rendezendő belgrádi Eb-re az olimpiai számokat tekintve az a csapat utazik, amely majd az augusztus 17-21-én sorra kerülő szegedi, kvótaszerző vb-n is képviseli a magyar színeket, míg az ötkarikás játékok műsorán nem szereplő számokban július közepén, az ob után alakul ki a vb-résztvevők névsora.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr152986848

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása