MOL csapat Kenu Blog

Akinek első érme egy olimpiai bronz volt

2011.12.03. 06:22 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Vajda Attila az elmúlt héten újabb elismerést zsebelhetett be. Az MKB Bank mint az év legjobb kenusát jutalmazta. Az bank 1997 óta díjazza – különböző formában – az év legjobb, legeredményesebb kajak-kenu versenyzőit. Idén a Prémium Díjat a legjobb felnőtt versenyzők közül a kajakosoknál Kozák Danuta és Tóth Dávid, a kenusoknál Vajda Attila vehette át. Az év edzője Vajda mestere, Vécsi Viktor lett.

Attila szinte egyeduralkodónak számít, hiszen 2007 óta folyamatosan őt választották meg az év legjobbjának. Előtte 2004-ben is diadalmaskodott, nála többször csak példaképe, a 2008-ban elhunyt Kolonics György nyerte el a díjat.

Valószínűleg nem ez lesz az utolsó díj, amit Attila ebben az évben kap. Ugyanis jelentős eséllyel indul az Év Sportolója versenyben is. Ebben legnagyobb riválisai az úszó Gyurta Dániel és a tornász Berki Krisztián lehetnek.

A magyar sport helyzetét jól jelzi, hogy egyéni sportágban csak ők hárman lettek világbajnokok az idén. Érdekesség, hogy hárman jó barátok és az elmúlt három évben is ők lettek a legjobbak. Amíg Attila 2008-ban, addig Gyurta egy évvel később, Berki pedig tavaly bizonyult a legjobbnak.

Vajda 2004-ben úgy lett az év kenusa, hogy az athéni olimpián bronzérmet nyert. Talán kevesen tudják, de ez volt az első érme felnőtt világversenyen.

Pedig már 10 évesen megismerkedett a kenuzással és igen fiatalon 1997-ben már nemzetközi viadalokon indult. Junior és ifjúsági Eb-n és vb-n többször alkotott maradandót, de a felnőttek mezőnyébe 2004-ben az olimpia évében robbant be, a hazai válogatót megnyerve kvalifikálta magát Athénba.

Ott e kenu egyesek 1000 méteres küzdelmeiben csak a sportág két klasszisa, a spanyol David Cal és a német Andreas Dittmer tudta őt megelőzni. Pedig az előfutamból csak a negyedik, a középfutamból a második helyen jutott csak tovább. Bronzérmével nyolc év után tudott ismét olimpiai érmet nyerni egyesben férfi kenusunk.

2007-ben egy világbajnoki, egy Európa-bajnoki és három Világkupa arany se volt elég az Év sportolója címhez, míg egy évvel később az olimpiai arany – amely a magyar delegáció első és egyben egyetlen egyéni aranyérme volt – őt repítette az élre.

Az idei év azonban újabb nagy sikert hozott, az augusztusi szegedi MOL kajak-kenu világbajnokságon, hazai közönség előtt szerezhette meg pályafutása második világbajnoki aranyérmét C-1 1000 méteren. Valószínűleg most se bánná, ha nem ő lenne az év legjobbja, ha ez jövőre „garantálná” számára az olimpiai aranyat.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr943431628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.