MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila a tengerhez viszi nyaralni az édesanyját

2012.09.09. 09:24 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

vajda_szembol.jpgAz elmúlt hétvégén Győrben rendezték a szeptember 21-23-án Rómában sorra kerülő maratoni kajak-kenu világbajnokság válogatóversenyét. A férfi kenusok páros versenyében rajthoz állt az olimpiai bajnok Vajda Attila is.

A válogatón a férfi kenusok küzdelmében a vb-címvédő Györe Attila, Kövér Márton duó győzött. a Sarudi Pál, Varga Dávid duó lett a második. Utóbbi nagy csatát vívott a Fürdök Gábor, Vajda Attila kettőssel, amelynek végül nem sikerült kijutnia a római versenyre, amelyen a válogató első két helyezettje indulhat majd.

„Ezt nagyon elszúrtuk! Elengedtük az elejét és a végét nem bírtuk behozni. Utólag mind a ketten sajnáltuk, de tudtuk jól, hogy ezt mi rontottuk el” – mondta két nappal a verseny után is csalódottsággal a hangjában a szegedi klasszis.

Attila elmondta, sokat csatázott egymással a verseny elején a végül a dobogón végzett három hajó. Az első öt kilométer hatalmas küzdelmet hozott, de Attiláék nem tudtak „vízezni”, azaz nem bírtak egyik hajó oldalvízén sem haladni.

„Györe Attiláék megléptek a futásnál, így a továbbiakban ketten csatáztunk Dávidékkal a világbajnoki indulást jelentő második helyért. Ők elhúztak, de sikerült utolérni őket. A negyedik körben nagyon jó iramot mentünk, de végig mögöttük voltunk és nem előztük meg őket” – értékelt Attila.

Az utolsó körben aztán akkora előnyt szerzett a Sarudi, Varga kettős, hogy Attiláéknak esélyük sem volt befogni őket. „Most sajnálom igazán, hogy nem indultam egyest, így biztos, hogy nem lehetek ott Rómában a világbajnokságon” – összegezte a hétvégét Peking bajnoka.

Így a világbajnokságra tartogatott energiáját, most másra kell elhasználnia. „Jelenleg a telkemen vagyok, és éppen füvet nyírok. Szerencsére elég nagy terület, és mivel hamarosan építkezni szeretnék, mindig van mit csinálni. Persze szívesebben készülnék a vb-re, de most így, ház körüli munkával vezetem le az energiámat” – mondta Attila.

A nyaralás idén az olimpia és a maratoni vb-re való felkészülés miatt elmaradt, de egy párnapos utazás még biztos vár rá. „Az biztos, hogy édesanyámmal pár napra elutazunk Horvátországba, mert még életében nem látta a tengert és nagyon szeretném neki megmutatni. Utána pedig átbeszélem edzőmmel, Vécsi Viktorral, hogy mikor kezdjük a felkészülést a következő négyéves ciklusra” – mondta Attila.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr204763704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.