MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila edzője folytatná a közös munkát

2012.09.23. 12:30 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

vajda_szembol.jpgA londoni olimpián Vajda Attila a hatodik helyen végzett a kenu egyesek 1000 méteres küzdelmében, így nem sikerült neki a címvédés. Hiába küzdött hatalmasat é az övé lett a második legjobb idő az utolsó 250 méteren, a gyengébbre sikerült rajt miatt nem sikerült még a dobogóra sem kerülnie.

Attila akkor úgy fogalmazott, edzője Vécsi Viktor egy rossz szót se mondott a teljesítményére, hiszen biciklin végig együtt haladt a mezőnnyel és pontosan látta, hogy versenyzője mindent megtett, küzdött és nem adta fel, ami ezen a napon erre volt elég.

A folytatással kapcsolatban Attila elmondta, mivel kicsi az esélye, hogy az elkövetkezendő években milliárdos lesz, így nem nagyon van esélye turistaként eljutni Rióba, ezért csapattagként kell kimennie. Ez leegyszerűsítve annyit tesz, hogy biztosan belevág az újabb négyéves ciklusba, hogy kiharcolja a 2016-os olimpiai részvételt.

„Attilán múlik, hogy mit szeretne csinálni a jövőben. Nem rajtam múlik, én mindenben a segítségére vagyok. Ha komolyan akarja csinálni, partner vagyok benne, hogy ismét minél jobb eredményeket érjünk el együtt” – mondta Vécsi Viktor Attila edzője.

A szakember elmondta, biztos benne, hogy fel tudnak készülni a négy év múlva esedékes ötkarikás játékokra, de csak úgy, ha olimpiai bajnok tanítványa teljes mellszélességgel a kenura összpontosít. Vécsi szerint olyan erős a nemzetközi mezőny - és a hazai utánpótlásban is számos tehetség található -, hogy csak úgy van értelme elkezdeni, ha Attila a kenuzáson kívül minden más zavaró tényezőt kizár az életéből.

„Nem tudom még Attila hivatalos álláspontját, de képességei alapján, vele érdemes nekikezdeni a következő négy évnek is. Az a legfontosabb, hogy a célhoz vezető úton, azonos útvonalon akarjunk haladni” – mondta Vécsi.

Véleménye szerint ehhez elsősorban az kell, hogy senki ne zavarja meg Attilát és ő se hagyja, hogy különböző ígérgetésekkel becsapják, kihasználják. Ugyanakkor tisztában van vele, hogy a vártnál gyengébb olimpiai szereplés miatt, a kétszeres világbajnok kevesebb támogatást kap, viszont neki is meg kell élnie valamiből.

Vécsi szerint viszont csak úgy van értelme az újabb négyéves ciklusba belevágni, ha Attila életében a kenuzásé a főszerep. „Ugyanis azt a munkát, ami komoly eredményhez vezet, csak teljesen kipihent sportemberrel lehet elvégezni” – mondta a szakember, aki korábban büszke volt arra, hogy Attila mindig minden munkát zokszó nélkül elvégzett, amit előírt számára, ez pedig nagyban megkönnyítette mindkettejük dolgát.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr564796558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.