MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attilának nem kell extra motiváció a felkészülés alatt

2013.02.13. 15:00 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kenukép.jpgVajda Attila februárban még Szegeden, majd márciustól egy hónapon keresztül Kubában készül az idei szezonra. Ezen belül is elsősorban a duisburgi világbajnokságra, ahol szeretne minimum a dobogón végezni, de nagy álma, hogy visszaszerezze helyét a sportág trónját.

Ennek érdekében januárban két hetet Tatán készült, de nem saját edzőjével Vécsi Viktorral, hanem Ludasi Róberttel és az ő csapatával.  „Sokan próbáltak ebből bulvárhírt kreálni, hogy miért nem velem készül Attila, pedig ez már 3-4 éve így van. Akkor indult ez a dolog, nincs benne semmi meglepő. Attilának is jót tesz, hogy kicsit másokkal, más körülmények között készülhet” – mondta a pekingi olimpiai bajnok edzője Vécsi Viktor.

A szakember elmondta, Attila profizmusára jellemző, hogy amíg két éve a szegedi világbajnokság, vagy tavaly az olimpia, idén semmi extra motiváció sincs, de ugyanolyan elszántsággal készül, mint korábban. Mindent megtesz, hogy jól sikerüljön az idei éve, mert tisztában van vele, két éven át nem maradhat eredmény nélkül.

„Nem látom rajta, hogy nem szeretné megcsinálni a munkát, vagy nem érdekelné őt a 2013-as év. Tudja jól, hogy az eddigi eredményei, és a szponzorok miatt is dobogóra kell kerülnie. A kajak-kenu a legeredményesebb magyar sportág, ebben kevés egy hatodik hely” – mondta az idei tervekről Vécsi, aki hozzátette, Attila 2012-ben is elvégezte azt a munkát, amit kellett, így nem a fizikai felkészülés miatt lett hatodik az olimpián.

Attila így egyelőre csak itthon – futással, úszással és konditermi edzésekkel - készül, de márciustól több mint négy héten át Kubában, jóval kellemesebb időjárási körülmények között tréningezhet. Az ottani felkészülést segíti, hogy a magyar sportolókon kívül más országok klasszisai is a NELO bázisán készülnek, így felmérhetik, hogy a felkészülés adott szakaszában hol tartanak.

Vécsi elmondta, azért is nehéz Vajdának itthon készülnie, mert szakmailag az egyik legnagyobb probléma, hogy nincs olyan kenus csapat, amely az ő képességeinek megfelelő lenne.

„Én igazából csak a szegedi utánpótlást látom, de itt sincsenek olyan fiatalok, akik nagyon meg tudnák őt szorongatni. 7-8 éve nem tudunk felmutatni senkit, aki komoly konkurenciát jelentene Attila számára. Az a baj, ha látnék is olyan embert, akiben van ilyen tudás, reménytelen lenne idecsábítanom, hiszen nincsenek a kezemben olyan eszközök, melyekkel biztos megélhetést tudjak neki garantálni” – mondta Vécsi arról, mekkora hiány van feltörekvő kenusokból. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr975078065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.