MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila ősszel számos sportágban megméretteti magát

2013.09.23. 16:00 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

vajda1.JPGVajda Attila túl egy igazán nehéz felkészülésen, majd egy sikeres világbajnokságon, továbbra is a kihívásokat keresi, és nem tud megpihenni. Erre jó bizonyíték, hogy az olimpiai bajnok kenus a múlt héten részt vett egy quartatlon versenyen, ahol „természetesen” megint a legjobbak között végzett.

„Ez egy amolyan nosztalgia verseny, amit még Pajor István hegymászó hozott létre. Az elmúlt években nem volt, de most, hogy Pajor 75 éves lett, úgy gondolta még egyszer megrendezi, amit kitalált” – mondta a versenyről az idei Duisburgi világbajnokságon remekül teljesítő Vajda.

A gálaversenyen a legjobb magyar sportolók vesznek részt, és négy tusában kell megméretniük magukat. A futást evezés (evezőgéppel) követi, majd az úszás következik, végül teniszversennyel döntik el, hogy ki a „legösszetettebb”magyar sportoló. A verseny színvonalára jellemző, hogy az idei viadalon 24 olimpiai bajnok és 30 világbajnok vett részt.

„2004 óta többször is részt vettem a versenyen, ez egy olyan felkérés, amit nem hagy ki az ember. Szerintem egy fantasztikusan jó kezdeményezés, hogy ismert és sikeres sportolók teljesen más, számukra idegen sportágban méretik meg egymást. Úgy mérettetik össze magukat, hogy nem a saját közegükben kell bizonyítani” – mondta Attila a verseny szépségéről.

Ugyan az úszók az úszásban előnyt élveznek, de Peking bajnoka szerint ezt a futásban le tudják dolgozni, hiszen azt az úszók nem igazán szeretik. Vajda szerint jó buli, jó társaság, jó szervezés jellemzi a versenyt.

„Úgy lettem második, hogy korpontokkal előztek meg. A teniszben negyedik lettem, Ha ott megvan a harmadik hely, akkor én nyertem volna az összetettet is. De így sem vagyok csalódott, ez egy nagyon szép eredmény, hiszen korábban sose tudtam bekerülni még a legjobb tíz közé sem” – összegzett Attila, aki azt is elárulta, Kisantal Péter, Czink Melinda egykori edzője szokott neki teniszleckéket adni. 

A háromszoros világbajnoktól egyébként sem ál távol, hogy más sportágakat is kipróbáljon, hiszen amellett, hogy a világ egyik legjobb kenusa, igazolt labdarúgó is. „Itt van az ősz, megy a bajnokság, ha úgy alakul hamarosan kimegyek és beállok egy-egy meccsre. Most a hétvégén is fogok focizni, szombaton pusztamérgesen lesz egy kakastöke-pörkölt főzőverseny, ahol a zsűri tagja leszek és emellett egy kispályás tornán is indulunk” – mondta hétvégi terveiről Vajda.

Elárulta, a vb után ugyan pihent kicsit, de ez amolyan aktív, cselekvésekkel tarkított pihenés volt. A folytatás sem a láblógatásról szól, hiszen elkezdi a felkészülést az októberben esedékes Bécs-Pozsony-Budapest futóversenyre, ahol a már megszokott, sportolókból álló csapatával indul. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr205529554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása