MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila: Nekem az önbecsülésem segített a legtöbbet a talpra állásban

2013.10.17. 18:11 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

attila_ötös.jpgVajda Attila amellett, hogy olimpiai bajnok és háromszoros világbajnok kenus, a pusztamérgesi futballcsapat igazolt játékosa. Ennek apropóján arról beszélgettünk vele, mit szól a labdarúgó-válogatott súlyos hollandiai vereségéhez.

„Én is sok pofont kaptam az élettől, mint kenus. Sok nehézségen kellett átmennem, ami azért meghatározott bizonyos szakaszokat az életemben. Voltak kudarcok, olyan versenyek melyek nem sikerült jól Én is voltam vb-n utolsó, vagy a 2008-as olimpián, 500 méteren kilencedik. De ekkor sem szabad összetörni, újból fel kellett magamat építeni kitartással, hittel, akarattal, szakmai tudással. El kell hinni, hogy meg tudjuk csinálni a kitűzött célt” – mondta a saját tapasztalataiból, miként kell felállni egy súlyos pofon után.

Úgy véli, vannak relatív értelemben véve jól képzett focistáink, akik olyan társaktól tudnak tanulni, amit valahol hasznosítani kellene. „Azt, hogy az akarat mennyire van meg náluk, nem tudom. Laikusként nem lehet megállapítani, mi zajlik a pályán bent, csak azt látni, hogy nem megy. Az igazi okokat azonban csak az látja, aki ott van bent, vagy ismeri őket, velük van sokat” – mondta az idei duisburgi vb-n fantasztikus versenyzéssel aranyérmet nyerő kenus.

Vajda szerint az egyik legfontosabb dolog, hogy kell egy jó szakmai stáb, melyben fontos részletkérdés kit fogadnak el. Véleménye szerint lehet valaki jó edző, de ha nem csinálják meg, amit kér, az nem elég hogy ő tudja. „A csapattársam is lehetne az edzőm, ha elhiszem neki, hogy az jó, amit mond, és megbízom benne. Ugyanakkor lehet valaki a legjobb edző a világon, ha nem bízom benne”.

Szorgalommal és kitartással egy középszintű játékos is lehet sztár. A legfontosabb, ha tudják mi a hiba, azt minél előbb orvosolják. Van annyi középszintű játékosunk, amiből lehetne egy jót csinálni. De egyelőre nem látni, hogy ezt akarnák, nekem úgy tűnik, a magyar játékosok kicsit el vannak kényelmesedve

Adja magát a kérdés, vajon Vajda Attila miként, hogyan tudott felállni, amikor egy-egy nagyobb pofont kapott. „Nekem a legtöbbet az önbecsülésem segített. Bármilyen hihetetlen, nekem baromira rosszul esett az, amikor olyan, dolgokat vágtak a fejemhez, ha valami nem úgy sikerült. Elolvasok egy-egy negatív hírt, ami bizonyos igazságtartalommal bír és el tudnék süllyedni a földbe” – mondta Vajda.

 „Nekem három komoly versenyem van egy évben. Az olimpia vagy világbajnokság mellett egy Európa-bajnokság és a Világkupa. Én nem hallgathatom meg minden versenyemen a Himnuszt. Talán ezért van az, hogy amikor felállhatok a dobogó tetejére és nekem játsszák, hevesebben ver a szívem és esetleg a szemem is „párásabb” a megszokottnál”.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr685581672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.