MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila: Ez a második hely olyan, mint amikor egy főnixmadár újjászületik

2014.01.01. 14:57 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

vajda_sportcsillagok.jpgAz év végéhez közeledve természetes, hogy sorra választják a sportágak, szövetségek az egyes sportágak legjobbjait. A kajak-kenu szövetségnél – Kozák Danuta mellett – Vajda Attila lett a legjobb, immár hatodik alkalommal. Attila szűkebb hazájában, Csongrád megyében is megnyerte az év férfi sportolója díjat, míg a magyar sportújságírók szavazatai alapján a Sportcsillagok gálaestjén második lett a címvédő Gyurta Dániel mögött az év férfi sportolója szavazáson.

Attila sikere nem is lehetett kérdéses, hiszen a tavalyi nem jól sikerült esztendő után idén ismét bizonyított, és remek versenyzéssel megnyerte a duisburgi világbajnokság 1000 méteres számát, egyben megvédte a 2011-ben Szegeden megszerzett világbajnoki címét.

„Úgy gondolom az a dolog, hogy én ott lehettem a színpadon és második lehettem idén, ez olyan, mint amikor egy főnixmadár újjászületik, és ott tud lenni ismét a csúcson” – mondta a második helyről az olimpiai bajnok, idén ismét világbajnoki aranyat nyert kenus, aki elárulta, annak kifejezetten tudott örülni, hogy egyik legjobb barátja, Gyurta Dániel győzte le.

„Akik esetleg tavaly lehurrogtak, azok most mégis tudtak rám szavazni. Mindenesetre mindenkinek köszönöm, aki így tett” – mondta Vajda arról, mennyire tisztában van vele, hogy idén olyanok is szavaztak rá és szorongatták a kezét, akik tavaly esetleg végleg „leírták” őt.

Úgy érzi attól, hogy nem lett első, még nem dől össze a világ, hiszen ezen a versenyen más dobogósnak lenni is hatalmas siker. Erre jó példa a tavalyi év, amikor akadt olyan férfisportoló, aki még dobogóra sem tudott kerülni olimpiai bajnokként.

„Jó érzés hogy ott lehettem, büszke vagyok rá. Ugyanakkor azt is tudom, a Danit nem lehet megverni, ő egy ikon. Ha két vb aranyat nyertem volna, akkor talán, de még akkor sem biztos. De nem bánt, tőle nem szégyen kikapni” – mondta Vajda, aki a tavalyi olimpiai hatodik hely után felállt a padlóról és bebizonyította, ott a helye a legjobbak között.

Attila úgy érzi hatalmas eredmény, hogy az elmúlt 10 évben háromszor is ott lehetett a legjobbak között, és állhatott már a dobogó mindhárom fokán. (2008-ban, mint egyetlen egyéni olimpiai bajnok, nem is lehetett kérdéses, hogy ő nyeri a szavazást.)

„Sokszor van úgy, hogy nyer valaki egy világversenyt, de akkor öten nyernek és esélye sincs a legjobbnak lenni. 2007-ben mindent megnyertem amit lehetett (Világkupa, Európa-bajnokság, világbajnokság), mégis az első háromba se tudtam bekerülni” – mondta Attila, akit hat éve a motoros Talmácsi Gábor, az öttusázó Horváth Viktor és a vívó Kulcsár Krisztián is megelőzött. 

(Fotó:blikk.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr485719804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása