MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila hatvannal száguldott le a havas lejtőn

2014.01.29. 11:40 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

attila_ötös.jpgVajda Attila az elmúlt hetet Murauban, Ausztriában töltötte, ahol téli kedvenc időtöltésének a snowboardozásnak hódolt. Az olimpiai bajnok kenusra rá is fért egy kis „lazítás, hiszen az ünnepek utáni edzéseket alaposan „megnyomta” és a folytatásban is kemény munka vár rá.

„Nagyon jó volt kint, nagyon jól éreztem magam, annak ellenére is, hogy csak az első két napon volt megfelelő hó a pályán, a többi nap kicsit szenvedősebb volt. Meleg volt, olvadt és nehéz volt a hó, így vasárnap már nem is nagyon csúsztam” – mondta Attila az időjárásról.

Elárulta, ekkor sem unatkozott, hiszen a többi sportolóval „vérre menő” snapszer partikat játszottak. De előfordult olyan is, hogy ő oktatott kevésbé képzett snowboardosokat.

„Tervbe volt véve, hogy síelni is fogok, de az időjárás nem volt olyan, hogy élveztem volna, így inkább nem is kölcsönöztem síléceket, csak snowboardoztam. Első két nap egészen a hegy tetejéről csúsztunk le. Senki nem volt a pályán, és megpróbáltunk minél hamarabb leérni a pályán. Az órámmal mértem a sebességet, és azt mutatta, hogy amikor a leggyorsabban mentünk volt, hogy elértük a 60 km/órás sebességet is” – mondta Attila arról, mi volt számára az egyik legnagyobb élmény az elmúlt héten.

Elárulta, nem szokott hősködni, és nem szokott hülyeségeket csinálni, de most egyszerűen adta magát a lehetőség, hiszen senki nem zavarta őket, és „hívta” a lejtő. Bevallotta, egy pár pillanatig átfutott rajta, hogy mi történik, ha elesik, vagy valami komoly baja lesz, de aztán az adrenalin legyőzte ezt az érzést.

„Régóta deszkázom, nem is szoktam ilyeneket csinálni, most is csak azért vállaltam be, mert kivételes alkalom, hogy nincs az ember előtt senki. A lejövetel során mindössze egy kis gond volt csak, amikor az egyik bukkanó megdobott, elemelkedtem a talajtól, de sikerült jól talajt fogni. Egyébként is, amikor úgy éreztem, hogy már túl gyorsan megyek, akkor lassítottam” – vallotta be az érte aggódóknak.

Attila imád snowboardozni, így eléggé meglepő, hogy saját bevallása szerint nem is szereti a telet. „Igazából nem szeretem a telet, de sportolni szeretek ilyenkor. Nem szeretem a havat sem, én ellennék nélküle egész évben, csak akkor lássak havat, ha síelek” – vallotta be.

Az olimpiai bajnok kenus ebben a hétben elsősorban a kikapcsolódásra összpontosított, ahogy ő mondta, ez a hét egy amolyan téli sportos kikapcsolódásos hét volt. „Túracipőt is vittem, ha esetleg nem lenne hó, de végül nem volt rá szükség. Két napig nagyon sokat csúsztam, kihasználtam a pályák lehetőségeit, így estére el is fáradtam sokszor” – mondta Vajda, akire ezen a héten már kemény munka vár. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr855787459

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.