MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila: Mindig van mit megvalósítani

2014.03.27. 16:57 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Vajda Attila immár harmadik hete Portugáliában, a NELO hajógyártó központjában készül az idei szezonra. Mint korábban elmondta, bízik benne, hogy a tavalyi eredményeit meg tudja ismételni és még rá is tud tenni egy lapáttal. Ez azt jelenti, hogy az 1000 és 5000 méter mellett,…

Vajda Attilát testileg, lelkileg megviseli a hosszú edzőtábor

2014.03.23. 08:34 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Vajda Attilát sokan „bántották”, amikor 2012-bennem sikerült megvédenie olimpiai bajnoki címét a londoni ötkarikás játékokon. A szegedi kenus akkor úgy fogalmazott, ő megtett mindent, és ez most ennyire volt elég. Tavaly nem fogadkozott, nem tett hangzatos kijelentéseket, csak a…

Vajda Attila: Ez az edzőtábor Európa legjobb helyszíne

2014.03.12. 15:16 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Vajda Attila immár másfél hete Portugáliában, a NELO hajógyártó cég központjában készül az idei szezonra. A környezet nem új a számára, hiszen az elmúlt években többször megfordult már itt, így tudja milyen helyszínek, milyen lehetőségek várnak rá a felkészülés…

Edzője szerint Vajda Attila egy kiemelkedően tehetséges versenyző

2014.03.09. 12:38 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Vajda Attila egy évtizede uralja a hazai kenusportot. A szegedi klasszis 2000-ben még „csak” az Ifjúsági Európa-bajnokságon nyert aranyérmet, de 2004-ben, mindössze 21 esztendősen már bronzérmes lett az athéni olimpián. Azóta is ő az elsőszámú versenyzője a magyar…

Vécsi Viktor: Evezni kell, kilométereket kell gyűjteni

2014.03.03. 16:47 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Vajda Attila jelenleg a megszokott környezetben, Szegeden a Maty-ér partján rója a kilométereket futva és kerékpáron. Vízre csak akkor száll, amikor úszó edzése van. Ez a helyzet azonban csak a hétvégéig tart, vasárnap ugyanis Portugáliába, a NELO hajógyártó cég központjába…