Remek szervezés, nemzetközi elismerés és hat magyar aranyérem a szegedi MOL kajak-kenu világbajnokság mérlege.
A nemzetközi szövetség, a közönség és a hazai kajak-kenu szövetség egyöntetű véleménye, hogy remek volt a szegedi MOL kajak-kenu világbajnokság. Ezt hazai részéről a hétfői sajtótájékoztatón meg is erősítették.
Dr. Baráth Etele, az MKKSZ elnöke kiemelte, hogy akárkivel beszélt a négynapos verseny során, mindenki elégedettségének adott hangot. Ugyanakkor elismerte, a szervezők egyetlen hibáját – rossz német himnusz hangzott fel az első német aranyéremnél – kicsit túlreagálták itthon, hiszen a német nagykövet úgy fogalmazott, ez olyan kis hiba volt, hogy szinte említésre se méltó.
Az öt nap alatt, több mint 40 ezer néző látogatott ki a Maty érre, ahol hat magyar világbajnoki arany-, egy ezüst-, három bronzéremnek örülhettek. Emellett összesen 14 olimpiai kvótát szereztek a magyar versenyzők a megszerezhető 18-ból.
A hat aranyérem szinte hagyománynak mondható, hiszen a mieink az elmúlt két esztendőben ugyanennyi aranyat lapátoltak össze. Ezúttal Vajda Attila (C-1 1000 m), Csipes Tamara (K-1 1000 m), a női négyes (K-4 500 m), Tóth Dávid és Kulifai Tamás (K-2 500 m), Csipes Tamara K-1 5000 méteren, valamint a Kovács Katalin, Kozák Danuta alkotta 200 méteres kajakpáros állhatott fel a dobogó legfelső fokára.
Storcz Botond szövetségi kapitány a vb után úgy fogalmazott, eredetileg tíz érmet tűzött ki célként, ez pontosan bejött, s annak külön örült, hogy a dobogós helyek közül hat első hely lett. Kiemelte, hogy a mi csapatunk tagjai szerepeltek a legtöbb döntőben, mi szereztük a legtöbb olimpiai pontot, másodikak lettünk az éremtáblázaton, és úgy véli, a megszerzett kvóták számával is elégedettek lehetünk."
A magyar csapat legtöbb tagja azonban nem dőlhet hátra és pihenhet, hiszen a csapat gerince már a szeptember 1. és 4. között, Londonban sorra kerülő előolimpiára készül.
"A sportszakmai szempontok ezúttal háttérbe szorulnak majd, utazásunk legfontosabb célja az lesz, hogy feltérképezzük a körülményeket, a pályát és a szállást. Nem teljes csapattal megyünk, nagyjából azok fognak vízre szállni Londonban, akik Szegeden az olimpiai számokban indultak - mondta az MTI-nek Storcz.
A nagy sikerű világbajnokság után a hétvégén egy különleges kajak-kenu versenyre kerül sor szombaton Budapest szívében, a városligeti tavon. A Red Bull Vízisprint keretében 100 méteres távon méri majd össze gyorsaságát 32 versenyző, köztük Kozák Danuta, Vajda Attila, Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor, a brit Edward McKeever és a litván Jevgenyij Suklin.
Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) társszervezésében életre hívott, pénzdíjas vetélkedésben négy számban - női és férfi kajakban, férfi kenuban és vegyespárosban - rendeznek futamokat. Minden győztes 1000 euróval gazdagodik, míg a második helyezettek 750, a harmadikok 500, a negyedikek pedig 250 eurót kapnak. A délután négykor órakor kezdődő versenyre ingyenes a belépés, a zárás után élő zene várja a kilátogatókat.