MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila mostantól itthon készül harmadik olimpiájára

2012.04.08. 09:16 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Vajda Attila és az EDF DÉMÁSZ Szeged többi kenusa a februárt és a márciust is külföldi edzőtáborban töltötte. Az olimpiai bajnok fémjelezte csapat Portugáliában vészelte át a telet és az itthoni időjárást. A versenyzők az elmúlt hét utolsó napjaiban érkeztek haza, hétfőtől pedig már a Maty-éren folytatták az edzéseket.

Vécsi Viktor csapata kétszer négy hetet töltött kint, és amíg az első időszakban a legnagyobb gondot az időjárás jelentette, addig a második négy hétben már erre sem lehetett panaszuk. Az első időszakban ugyanis olykor fagypont körüli volt az idő, így az edzés eleje „jégtöréssel” telt. 

Emellett a szél is megnehezítette a felkészülést, voltak olyan napok, amikor vízre se tudtak szállni. A két edzőtábor között itthon töltött napokban erősítettek, majd visszatérve folytatták a vizes edzéseket. 

„Optimistán állunk az idei évhez, hiszen jól sikerült a felkészülés, és szerencsére a betegségek, sérülések is elkerültek. A második négy hétre pedig az időjárás kegyeibe fogadott minket” – összegezte Vajda az elmúlt két hónap munkáját a szegedi városi televíziónak. A csapat tagjai azonban nem most, hanem már októberben elkezdték a felkészülést, de vízen eddig csak Portugáliában tudtak gyakorolni.

Attilának szerencsére nem magányosan kellett gyakorolnia, két csapattárs is segítette a felkészülését. „Fürdök Gáborral és Makai Tiborral másik csapatot alkottunk és más időpontokban edzettünk, de így is meg tudtunk oldani minden olyan résztávos edzést, amit Vécsi Viktor edzőnk előírt és megszerettünk volna” – mondta Peking egyetlen egyéni olimpiai bajnoka.

Attila az edzőtáborozás során, egy kisebb versenyen is részt vett, ahol a felkészülés közepén is remekül teljesített. A vendéglátó NELO hajógyártó cég a portugáliai Montemor városában idén is megrendezte a már hagyományosnak számító szezonnyitó kajakversenyét, ahol 200 és 2000 méteren mérhették össze tudásukat a versenyzők.

A nőknél Janics Natasa rögtön meg is szerezte a küldöttség egyetlen aranyérmét, miután nagy csatában legyőzte a hazaiak kedvencét, Teresa Portelát. A kenusoknál csak Vajda Attila térdelt hajóba, ő a második helyen futott be a francia Beugnet Romain mögött.

A csapat tagjai mostantól a Maty-éren készülnek – ahol Attila tavaly hatalmas versenyzéssel megszerezte második világbajnoki címét – a májusi olimpiai kvalifikációs versenyre. Azt követően az olimpiai bajnok kenus első jelentősebb versenye a május végi duisburgi Világkupa lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr724370276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása