MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila: Ez az edzőtábor Európa legjobb helyszíne

2014.03.12. 15:16 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

vajdaninja.jpgVajda Attila immár másfél hete Portugáliában, a NELO hajógyártó cég központjában készül az idei szezonra. A környezet nem új a számára, hiszen az elmúlt években többször megfordult már itt, így tudja milyen helyszínek, milyen lehetőségek várnak rá a felkészülés során.

„Az ide vezető út nem rejtett magában semmi olyan dolgot, amit már ne ismertünk volna. Ez számomra már a sokadik ilyen kiutazásom volt. Az egyetlen olyan dolog, amit szerintem nem lehet megszokni, az a korán kelés a 6 óra 10 perckor induló járatra” – mondta Attila arról, mi volt számára a legrosszabb élmény a kiutazás során.

Az edzőtáborozás elején az időjárás sem volt túl kegyes velük, de mostanra szerencsére a kezdeti esős és szeles időt sikerült egész gyorsan letudniuk. Mint az olimpiai bajnok kenus elmondta, már lassan egy hete, szép napsütéses idő segíti a munkájukat. Időnként természetesen a szél okoz kisebb nehézségeket, de ez nem olyan vészes.

„Szeretünk itt lenni, mert azt mondhatjuk ez az edzőtábor Európa legjobb helyszíne. Itt gyakorlatilag minden megvan ahhoz, hogy a legjobb körülmények között edzhessünk. Az egyetlen kiszámíthatatlan dolog az időjárás. De jelen pillanatban arra sem lehet egy rossz szavunk sem. Ötcsillagos apartmanokban lakunk, és a napi háromszori étkezés gyakorlatilag megad mindent a különböző táplálék igényű versenyzők számára” – dicsérte a helyet és a körülményeket a szegedi klasszis.

Attila több mint tíz éve tartozik a világ kenusportjának közvetlen élvonalába, így már rengeteg edzőtáborozáson van túl. Így természetes, hogy van összehasonlítási alapja, mennyiben másabb a mostani edzőtábor a korábbiakhoz képest.

„Nos, minden tábor más, és minden évben másra figyelünk. Most talán abban van eltérés, hogy fiatalokkal vagyok itt, akik lelkesek, és igyekeznek mindent úgy csinálni, hogy a legtöbbet fejlődjenek. Ez nekem is új motivációt nyújt az edzésekhez” – mondta az idei felkészülés jelentőségéről.

Amíg a fiatalok „csak” négy hétig, addig Attila még plusz két héttel tovább készül az Ibériai-félsziget délnyugati részén található, Magyarországgal csaknem azonos területű országban. Ez pedig nem kevés, így adja magát a kérdés, vajon a napi 2-3-szori edzés mellett milyen más programokkal tudnak kikapcsolódni?

„Amikor azt mondtam, hogy ez a legjobb edzőtábor akkor abba azt is megfogalmaztam, hogy itt nincsen zavaró tényező, ami a figyelmet elterelné az edzésekről, hiszen egy teljesen elszigetelt helyen vagyunk. Igen csak korlátozottak a lehetőségeink a hely sajátosságai miatt. Itt nincs igazán semmi alternatív program. A szabadidőben gyakorlatilag, könyvekkel, filmekkel kapcsolódunk ki, időnként pókerezünk a csapattal, illetve az itt tartózkodó nemzetközi sportolókkal” – mondta Attila arról, mit is jelent számukra, hogy a legközelebbi település is tíz kilométerre van tőlük.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr405856394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása