MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila: Ezúttal én is úgy éreztem, jól mentem

2013.05.24. 11:30 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

vajdaninja.jpgVajda Attila Szegeden készül a hétvégi válogatóra. Attila immár évek óta egyeduralkodó itthon a kenusportban, de így is várakozással teli izgalommal készül a versenyre. Attila egyébként is remek formában van, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a másfél héttel ezelőtti idei első Világkupa versenyen, az 1000 méteren második lett, míg az 5000 méteres távot magabiztos versenyzéssel és nagy fölénnyel nyerte.

„Nekem vasárnap az 5000 méteres versennyel ért véget a Világkupa, de hétfőn délelőtt már háromszor 2000 métert, délután pedig négyperces iramevezéseket végeztem” – mondta Attila arról, mennyire fontos számára, hogy a válogatón is csúcsformában legyen.

„Szerencsére edzőm Vécsi Viktor is elégedett volt velem. Elmondta, nem is az eredményre hegyezte ki a hangsúlyt, hanem az a mozgás, amivel a távokat végigcsináltam tetszett neki igazán” – mondta Peking bajnoka arról, mi volt edzője véleménye a Világkupa szereplésről.

Mindketten tisztában vannak vele, ők még nem tartanak ott, mint Brendel, hiszen a németnek már volt egy válogatóversenye is, így ő igazán csúcsformában érkezett a Világkupára. Ugyanakkor Attila is elmondhatja magáról, hogy végig partiban volt az olimpiai bajnokkal, hiszen féltávnál már látszott, csak kettejük közül kerülhet ki a győztes és csak az utolsó métereken tudott Brendel a magyar riválisa fölé kerekedni.

„Korábban voltak olyan versenyek, amelyeket megnyertem, de éreztem, hogy nem jól mentem. Most a Világkupán azonban nekem is tetszett a mozgásom, jól éreztem magam a hajóban. Ugyanakkor tisztában vagyunk vele, nagyon sok munkát kell még beletennem” – értékelte saját magát a kétszeres világbajnok.

Elmondta, elsősorban a táv első felével nem volt kibékülve, amit annak tud be, hogy ez volt az idei első versenye, ezért kicsit félve indult, de amint „megérezte” a hajót, minden rendben volt.

„Nagyon jól tudom, hogy még elég sokat kell orvosolni a versenyzésemen. Szerencsére az év fő versenyéig, az augusztusi világbajnokságig még a júniusi Eb-n is találkozunk Brendellel, és az is egy kontroll lesz felmérni, hogy melyikünk hol tart” – mondta Attila.

Tervei szerint mindkét nyári versenyen egyaránt rajthoz áll 1000 és 5000 méteren is, és bízik benne, sikerül a Világkupához hasonlóan mindkét számban dobogós helyen végeznie. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr175315857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása