Vajda Attila felemásan zárta a 2009-es esztendőt, hiszen 500-on és 1000 m-en is megnyerte a június eleji, szegedi Világkupát, majd a hosszabb távon a június végi, brandenburgi Európa-bajnokságon sem tudta őt senki legyőzni. Az augusztusi kanadai vb-n azonban nem sikerült egyik számban sem a dobogóra állnia.
Idén februárban úgy fogalmazott, fontos esztendő áll előtte, nem biztos, hogy kiugró éve lesz, de megalapozhatja a jövőjét. Úgy vélte lehet, hogy nem lesznek látványos eredményei, de a munka szempontjából rendkívüli jelentőségű év lesz.
Mivel az ötszáz méter kiesett az olimpiai programból, így az 1000 méteres távra készül igazán, hogy a londoni olimpián és a szegedi kvalifikációs világbajnokságon is maradandót alkothasson. Az év elején azt mondta, inkább ne nyerjen több világbajnokságot, de a londoni arany az övé legyen.
A tavaszi első versenyen a szolnoki rangsorolón ugyan csak második lett Sarudi Pál mögött, végül azonban kiharcolta a részvételt a szegedi MOL Világkupára. A májusi válogatón összeszedett sérülés miatt a verseny után az orvosok 2-3 hetes teljes pihenést javasoltak neki, de ő becsületből még elindult a Világkupán
A szegedi verseny aztán érthetően nem hozta a várt eredményeket számára, hiszen egyik távon sem tudott diadalmaskodni. Azt azonban csak kevesen tudták, hogy a válogatón olyan súlyos sérülést szerzett, ami egész éves teljesítményét befolyásolja.
A szolnoki rangsorolón szerzett hát- és bordaközi izomgyulladás miatt nem vehetett részt a spanyolországi Trasonában július 2-4-én megrendezett Európa-bajnokságon sem.
Júliusban a vb-re felépült és az itthoni válogatón szétlövés után kiharcolta a részvételt, az Eb-harmadik Sarudit – szakadó esőben, villámok és égdörgés mellett - fél hajóhossz előnnyel verte.
A vb-n aztán ismét maradandót alkotott, hiszen úgy lett második, hogy a féltávnál még csak negyedik volt, de óriási hajrával feljött a második helyre és csak hajszállal maradt le a befutónál a győztes üzbég Vagyim Menkovtól.
Akaraterejét és elszántságát természetesen itthon is díjazták, hiszen a szakszövetségek év végi szavazásán – sorrendben negyedszer - őt választották az év kenusának. Az elismerésre roppant büszke volt, hiszen saját szakmájában választották a legjobbnak, úgy, hogy idén nem nyert jelentős világversenyt.
Vajda egyébként másra is büszke lehet, hiszen amíg májusban a Világkupa reklámarca volt, addig számos karitatív tevékenységben is részt vállalt. Többek között részt vett azon a jótékonysági futáson, amit a Nagy Sportágválasztó és a Magyar Vöröskereszt szervezett.
Ezen a Bajnokok Csapatával – több világ-, és Európa-bajnok kenussal együtt – a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére életre hívott adománygyűjtő staféta tagjaként, lefutotta a Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton távját.