MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila: Az idei munkát az olimpia szó teszi mássá

2012.04.13. 08:55 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Az olimpiai bajnok kenus Vajda Attila nagyon hasznosnak ítélte meg azt a nyolc hetet, melyet az EDF DÉMÁSZ Szeged több kenusával együtt, a felkészülés részeként Portugáliában, a NELO hajógyártó cég központjában töltött 

„A kezdeti nehézségeken szerencsére sikerült hamar túllépnünk, de az egész Európát elért hidegfront meghatározóvá tette a felkészülés első részét. A fagypont körüli idő és az erős szél sokszor meggátolt minket abban, hogy nyílt vízen tudjunk edzeni” – mondta a tavalyi év legjobb kenusa.

A második négy hét alkalmával szerencsére már jó idejük volt, és minden tervezett munkát el tudtak végezni. „Jó formában jöttünk haza, kellően fáradtan. Itthon aztán ismét beleugrottunk a felkészülésbe, igaz húsvét alkalmával, havazásban kellett evezni” – mondta Vajda nem ki iróniával a hangjában.

Úgy véli az edzőtáborban elért időeredmények bíztatóak az idei évre nézve, és sikerült mindent a lehető legjobban „belőniük”. Attila az edzőtáborban részt vett egy kisebb versenyen is, amit a NELO rendezett Montemorban.

Az itteni 2000 méteres versenyen a magyar kenus második lett – hat tizeddel lemaradva - a francia Beugnet Romain mögött, de mint elmondta, elégedett az eredményével, hiszen riválisai között olyanok is voltak, akik az egész telet végig kenuzták, míg ő a felkészülés kellős közepén ért el ilyen eredményt.

„Szerencsére Vécsi Viktor edzőm nem talált ki ezúttal semmi „extra kínzást”, de így is alaposan elfáradtunk a második edzőtábor végére. Hosszú volt ez az időszak fizikálisan és mentálisan is, de úgy érzem sikeres nyolc hetet zártunk” – mondta a harmadik olimpiájára készülő klasszis.

Attila idei első versenye a május végén megrendezendő duisburgi világkupa lesz, amelyre két ütemben készülnek Vécsi Viktor tanítványai.

„Annyiban másabb az idei munka, hogy az olimpia szó teszi mássá. Annyiban másabb a munka ez a szó teszi mássá. Ennek kel mindent alárendelni, úgy is mondhatom, idén se az Európa-bajnokság, se a Világkupa nem fontos. Ez utóbbira is csak azért megyünk el, hogy felmérjük a vetélytársakat, ők hol tartanak” – mondta Attila. 

Ez négy évvel ezelőtt bejött számára, hiszen 2008-ban a szegedi Világkupát megnyerte, és az akkori szövetségi kapitány Angyal Zoltán a verseny után csak annyit mondott, most már mindent tud és minden rendben lesz. Ez így is lett, hiszen Vajda Pekingben a magyar delegáció egyetlen egyéni arany érmét nyerte.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr824395490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása