Vajda Attila a kétszer négyhetes portugáliai edzőtáborozás után már javában itthon készük élete harmadik olimpiájára. Nem titkolja számára a londoni kenu 1000 méteres döntő lesz az év legfontosabb eseménye, hiszen címvédőként áll rajthoz.
„A felkészülés jelenlegi szakaszában ott tartunk, ahol kell, szerencsére nincs betegség, sérülés, ami gátolhatná a munkát, így az előre eltervezett ütemben haladunk” – mondta a felkészülésről Vécsi Viktor, Attila edzője.
A csapatot Portugáliában nem fogadta kegyeibe az időjárás, hiszen előfordult, hogy reggelente jeget kellett törni, hogy hajóba tudjanak szállni, és a viharos szél miatt is maradt ki vizes edzés, de Vécsi szerint meglehetett ezt is szokni.
„Tudtuk nem lesz meleg, hiszen egész Európában hideg volt abban az időszakban, de szerencsére mindent meg tudtunk csinálni, amit elterveztünk. Nem volt olyan jó, mint ha Ausztráliában vagy Floridában készültünk volna, de így sem panaszkodhatunk” – mondta Vécsi.
A szakember egyetért tanítványa korábbi kijelentésével, miszerint az idei munkát valóban az olimpia szó teszi mássá, de úgy véli a tavalyi felkészülés is hasonló fontosságú volt, hiszen akkor szegeden rendezték a világbajnokságot, ami mindkettejük számára kiemelten fontos volt.
„Ahogy tavaly, úgy idén is keménye dolgozunk, ugyanúgy súlyzózunk és készülünk, mint korábban. Idén az olimpia mellett a válogató is kiemelten fontos, hiszen Attila egyelőre csak az indulás jogát harcolta ki, de még nem jutott ki az olimpiára, és jelenleg ő csak egy mezei sportoló” – mondta Vécsi.
Úgy véli a június közepén esedékes válogató legalább olyan fontos, mint tavaly az eb volt. Az Attilát olimpiai bajnoki címhez segítő szakember szerint megvannak a fontos állomások, mérföldkövek a felkészülés során, amiken végig kell menni egy sikeres szerepléshez.
Vécsi egyébként nem követi a riválisok eredményeit, úgy gondolja, a májusi duisburgi Világkupán jól felmérhető majd, hogy ki mennyire felkészült. A versenyre is csak azért mennek, hogy lássák, a többiek milyen formában vannak.
„Nem szerettem volna, ha az olimpia az első ahol találkozunk velük, és az lett volna Attila idei első megmérettetése. Annyiban lesz fontos a Vk, hogy megnézzük, hol tartanak a többiek, de csodák nincsenek, tudjuk jól, hogy kik lehetnek a legveszélyesebbek Londonban” – mondta Attila mestere.