MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila úgy érzi, nem eléggé figyelnek rá

2012.05.16. 13:08 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Miközben Vajda Attila megfeszített munkával javában készül élete harmadik olimpiájára, addig az elmúlt héten egy nyilatkozatával került a figyelem középpontjába. Előbb a hétvégén hatalmas fölénnyel megnyerte a kajak-kenusok idei első versenyét, a szegedi felmérőn, amely négy számban olimpiai pótkvalifikáció volt.

Az EDF Démász kenusa ment két jó pályát és megmutatta mindenkinek, hogy jól halad a felkészülésben. Az előfutamát legalább 5 hajóhosszal nyerte, míg a döntőben 5 másodpercet, mintegy három hajónyit vert a második helyezettre.

Peking olimpiai bajnoka aztán a hét közepén nemtetszésének adott hangot, mert nem teljesen elégedett azzal a figyelemmel, amit az olimpia évében kap a Magyar Kajak-kenu Szövetségtől.

Vajda a sportnapilapnak úgy fogalmazott, hogy szeretne elindulni a május végi duisburgi Világkupán, hiszen kenu egyes 1000 méteren a legnagyobb ellenfelei is ott lesznek. Ennek megfelelően szerette volna elérni a szövetségnél, hogy ha Duisburgban a dobogón végez, azzal már olimpiai résztvevő lehessen.

„Elfogadom, hogy a hazai mezőnyt, amely egyébként a C-2 1000 méterre lett ráállítva, nem lehet kizárni a válogatóból, de a június tizenötödikei hazai válogató időpontja kicsit közelinek tűnik az olimpiához" – mondta a tavalyi év harmadik legjobb férfi sportolójának választott kenus.

Vajda úgy fogalmazott, nem akar morogni, de úgy érzi, hogy bár mindenhol aranyesélyesként emlegetik, mintha a figyelem körén kívül készülne. Magyarázatként elmondta, hogy hét héttel az olimpia előtt már feszített tempójú felkészülést végez, ezért is hagyja ki az Európa-bajnokságot. "Nem érzek nyomást, csak azt, hogy mellékes, amit kérek" – összegezte véleményét.

A hazai szövetség részéről Storcz Botond szövetségi kapitány reagált Vajda felvetéseire. A versenyzőként háromszoros olimpiai bajnok kajakos szerint az ősz folyamán egy kávé mellett három órán át egyeztettek Vajdával és edzőjével, Vécsi Viktorral arról, hogy számára mi lenne az ideális időpont a válogatóra, így született meg a június közepi időpont.

Storcz kiemelte, hogy a magyar mezőnyben Vajda az egyetlen versenyző, akinek részleges védettsége van, vagyis számára egyetlen válogató megnyerése is elegendő ahhoz, hogy kijusson a londoni olimpiára.

A kapitány úgy véli, senkivel sem lenne, korrekt, ha most fogná, és átírná az októberben lefektetett válogatási elveket, és ezt mindenkinek meg kell értenie.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr564516176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása