MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila már a maratoni vb-re készül

2012.09.02. 14:00 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

vajda_szembol.jpgVajda Attila olimpiai bajnoki címvédőként utazott a londoni ötkarikás játékokra, ott azonban csak hatodik lett. Ennek ellenére elégedett a teljesítményével, mint elmondta, ő mindent megtett, ami jelenleg ennyire volt elég.

Sokan azt gondolnák, hogy Attila most pihen, de aki ismeri őt, nem sokáig tud egy helyben maradni. Jelenleg éppen a maratoni kajak-kenu világbajnokság hazai válogatójára készül, melyen eldől, ki képviselheti a magyar színeket az szeptemberi 21-23 között megrendezendő római világbajnokságon. Már ha egyáltalán lesz válogató. .  

A versenyt ugyanis Győrnél rendeznék meg, de a Mosoni Duna-ágban az elmúlt héten csak térdig ért a víz. Ennek ellenére, de Kadler Gusztáv a rendező Graboplast Győri Vízisport Egyesület szakosztályvezetője biztos a hétvégi maratoni válogató megrendezését illetően.

"Valóban kritikus a helyzet, de bízom benne, hogy javul majd a víz a hétvégéig. Nem egyszerű a helyzetünk, de nem gondolkozunk azon, hogy átadjuk másnak a rendezés jogát, illetve esetleg elhalasszuk a válogatót" - nyilatkozta a kajak.hu-nak Kadler.  

A szakosztályvezető szerint egy maratonista azért maratonista, hogy extrém körülmények között is képes legyen versenyezni. A nehézségek ellenére biztos benne, hogy nem lesz gond és azok fogják majd képviselni hazánkat, akik ezt valóban megérdemlik.

Attilára más „jelentős feladatok” is várnak a hétvégén, hiszen ő lesz az egyik sztárvendége a 2012. augusztus 31. és szeptember 1. között immár 11. alkalommal megrendezendő hagyományos szentesi Lecsófesztiválon. 

Attila eközben a szegedi vízilabdásoknak is „besegít” a felkészülésben, hiszen Vincze Balázs együttese a kenuzást is belevette az edzésprogramba és ebben ki tudna jobban segíteni, mint a sportág szegedi olimpiai bajnoka.

Attila egyébként úgy véli összességében egy igen jól sikerült olimpia volt a londoni és örülni kell minden apró és nagyobb sikernek egyaránt. Véleménye szerint, voltak kiemelkedő eredmények, produkciók – megemlítve Gyurta Dániel világcsúcsát, Berki Krisztián szépségdíjas tornagyakorlatát vagy Pars Krisztián hatalmas dobását - de szerinte dicséret illet minden egyéb érmest és pontszerzőt, aki helyezést ért el Londonban.

Mint már korábban elmondta, ősszel elkezd egy újabb négyéves ciklust és 2016-ban Rióban szeretne javítani. Edzője Vécsi Viktor ebben természetesen végig a segítségére lesz, de mint az egyik lapnak elmondta, a következő négy esztendő minden eddiginél nehezebb lesz, mert a német Brendel Londonban aratott győzelmével vérszemet kapott, a jövőben ő uralhatja az ezerméteres távot, így őt kell letaszítani a trónról.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr144746721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása