MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila a Nelo segítségével mehet kubai edzőtáborba

2013.01.20. 14:10 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kenukép.jpgVajda Attila már január elején elkezdte a felkészülést az idei szezonra, azon belül is az év fő versenyére, az augusztusi duisburgi világbajnokságra. Ezen címvédőként áll rajthoz a férfi kenusok 1000 méteres távján.

A felkészülésbe természetesen néhánynapos pihenők is belefértek, így pár napot a kedvesével Visegrádon töltött, majd az elmúlt héten Ausztriában síelt. Az elkövetkezendő hetek azonban már kizárólag a munkáról szólnak.

A pekingi olimpia egyetlen magyar egyéni aranyérmét szerző sportolónk Ludasi Róbert csoportjával Tatán edzőtáborozik. Természetesen nem hagyta el edzőjét, Vécsi Viktort, aki többek között olimpiai és világbajnoki címekig vezette, mint azt a sportnapilapban elmondta, újdonságra, változatosságra volt szüksége, ezért készül a másik nagyszerű szakemberrel.

Ugyanakkor az sem elhanyagolható tény, hogy a szegedi csoportja alaposan leszűkült, hiszen Makai Tibor távozott, míg Fürdök Gábor státusza egyelőre még nem rendeződött, így nem tudja meddig számíthat a veterán kenusra.

Attila az elmúlt év elején Portugáliában készült, de az akkori edzőtábor nem úgy sikerült, ahogy tervezték. Hiába mentek melegebb éghajlatra, sokszor fagyoskodtak és lehetetlen körülmények között készülniük, hiszen előfordult,. Hogy a reggelt azzal kezdte, hogy a kenujából kimerte a vizet.

Idén „biztosra megy”, hiszen a Nelo hajógyártó cég edzőközpontjában, Kubában készülhet fel. Előreláthatólag szinte az egész Márciust a karibi országban tölti majd.

Attila az nso-nak elmondta, a hazai szövetségben két lehetőséget mondtak neki, mint meleg vizes edzőtábort. A horvátországi Metkovicot és Sevillát is jól ismeri, ugyanakkor azt is tudja, Metkovic ilyenkor egyáltalán nem meleg, inkább szeles és hideg. Emellett rengeteg energiát felemészt, amíg ellapátol a Neretva folyó csatornájához, ahol érdemi munkát tud végezni.

Andre Santostól a Nelo cég vezetőjétől nagyszerű ajánlatot kaptak Kubára, és számításai szerint akár szövetségi segítséggel, akár önerőből finanszírozva, de biztosra vehető, hogy Fidel Castro országába mennek edzőtáborba.

Attila elmondta, nagyon várja már a tábort, mert az előzetes hírek szerint erős nemzetközi csoport lesz ott vele egy időben. Többek között a kanadai Mark Oldershaw és a francia Mathieu Goubel is ott készül az idei világbajnokságra.

Arra a vb-re, melyen Attila szeretné bebizonyítani, hogy a londoni olimpia csak egy kisiklás volt és továbbra is ő a világ legjobb kenusa. 

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr665028247

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Find more information 2018.03.13. 13:44:32

Májusi capoeira feszt Fortalezában - tucano

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása