MOL csapat Kenu Blog

Edzője szerint Vajda Attila ugyanazt a munkát végzi, mint tavaly

2013.06.09. 09:15 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kenukép.jpgVajda Attila már a Montemor-o-Velhóban június közepén sorra kerülő Európa-bajnokságra készül, miután magabiztos versenyzéssel kiharcolta a részvételt a hazai válogatón. Az ottani, és az azt megelőző Világkupán mutatott teljesítménye alapján igen jó évnek néz elébe az olimpiai bajnok kenus.

„Ne szaladjunk ennyire előre, hiszen nagyon sok dolog van még előttünk. Addig azonban még sok minden történhet, egy betegség vagy egy sérülés keresztülhúzhat minden várakozást. Ezért azt mondom, még bármi lehet, de az biztos, az idei év jól indult” – összegezte az idei versenyeken nyújtott teljesítményt Vécsi Viktor, Attila edzője.

A szakember elmondta, tanítványa minden munkát megcsinált, amit elterveztek, ugyanolyan keményen dolgozott a szegedi tornateremben, mint a kubai edzőtáborban. „Úgy érzem, az eddigi idei teljesítményére nem lehet panasz, hiszen a világkupán alig egy hajóval kapott ki az olimpiai bajnok német Brendelltől, míg a válogatón magabiztosan nyert 1000 és 5000 méteren egyaránt” – mondta Vécsi.

Vécsi szerint a londoni olimpián elért hatodik hely mindkettőjüknek csalódás volt, és mindketten szeretnék bebizonyítani, hogy Attila ennél sokkal jobb. Éppen ezért indul két számban is a portugáliai kontinensvetélkedőn és reményeik szerint az augusztusi duisburgi világbajnokságon is.

„Attila is tisztában van vele, hogy ehhez nagyon sokat kell edzeni, és ahhoz, hogy jó eredményeket érjen el, az sok lemondással is jár. Nagyon meg kell találni az edzés és a pihenés közti időszakot mivel töltse és ez egy 30 éves sportolónak lemondásokkal jár” – mondta Vécsi arról, mi az, ami leginkább változott Attila mentalitásában.

Ugyanakkor tisztában van vele, mivel tanítványa 20 éve kenuzik, ha egyik nap azt mondaná, hogy „tele a hócipője”, megértené.

„A szakmai munkában nincs olyan, ami más lenne a tavalyihoz képest. Évek óta ugyanazon szisztéma szerint készülünk. Szerintem tavaly se az elvégzett munkával volt a gond, de vannak olyan napok, amikor nem jön ki az oda vetető úton elvégzett munka, vannak a versenyzőknél is indiszponált napok” – mondta a nagyszerű szakember.

Attila korábban úgy fogalmazott, ha az Eb-t és a vb-t egy arany és egy ezüstéremmel zárná, elégedett lenne. Edzőjének ugyanez a véleménye. „Ez nagyon jó eredmény lenne, most mindketten elfogadnánk. Pedig ugyanazt a munkát végezzük, a járt utat tapossuk idén is, de bízom benne ezúttal a szerencse is velünk lesz”.

(Fotó:delmagyar.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr275351761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása