MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila futballban is legyőzhetetlen

2013.10.04. 14:20 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

vajdaninja.jpgVajda Attila ismét győztes csapat tagja volt. Ezúttal azonban nem egy kenuedzésen, vagy a kajak-kenu válogatott valamelyik világversenyén aratott sikert. A háromszoros világbajnok kenus egy rendezvényen a pusztamérgesi futballcsapat tagjaként aratott győzelmet a szegedi médiaválogatott ellen.

Attila elmondta, nagy iram volt, sok dolga volt mindkét kapusnak, nagyot küzdött mind a két csapat. Ez nem meglepő, hiszen a médiások között is többen kispályáznak, ennek megfelelően ügyesek. Az olimpiai bajnok kenuson azonban nem tudtak kifogni, góllal és gólpasszal vette ki a részét a 3-1-es sikerből.

„A végére mocskos módon elfáradtam. Amikor elszokik az ember a mozgástól, utána nehéz egyből egy ilyen pörgős dologban részt venni. Alapból, sokféle mozgásfajta létezik és mindegyik más mozgástartományhoz tartozik, más izomcsoportot mozgat meg. Így számomra is teljesen idegen volt ez a megállással, gyors irányváltással tarkított mozgás az általam megszokott egyenes vonalú egyenletes mozgáshoz képest” – mondta Attila arról, mennyire vette őt igénybe a találkozó.

Az idei duisburgi vb-n ismét a dobogó tetejéig jutó klasszis elárulta, ezen a héten elkezdte a könnyebb mozgást. Futni sajnos nem tudott, mert szegeden az elmúlt napokban esett az eső, de mindennap kerékpározott legalább 1-2 órát. Bízik benne, hogy a hétvégére feljavul annyit az idő, hogy futhasson legalább 10-12 kilométert.

Az igazi érdemi munkát csak novemberben kezdi el, akkor ül le egyeztetni edzőjével, Vécsi Viktorral, és klubjával a hogyan továbbról. Addig pihen, hiszen jelenleg nincs semmi olyan felkérése vagy más jellegű karitatív megkeresése, ahol kötelező lenne megjelennie.

„Jelenleg Szegeden töltöm a napjaimat, a házam építkezését igyekszem meggyorsítani, konyhabútort szeretnék csináltatni, ehhez keresek kivitelezőt. A beltéri ajtókat veszem meg hamarosan, hiszen hamarosan már lehet csinálni a villanyszerelési munkákat és lehet festeni is” – mondta az épülő házáról.

Attila elárulta, nem mindig jelent előnyt, ha híres és sikeres valaki. Nemrég terveztetett egy konyhát egy céggel, minimális komfort dolgokkal melyre egy több milliós ajánlatot kapott. Kicsit utána járt, és két másik cégtől ennek kevesebb, mint a feléért kapott ajánlatot.

„Lehet, hogy más sportolók keresnek ennyit, hogy ezt csak úgy kifizessék, de én Vajda Attila kenus vagyok. Jelenleg úgy néz ki, ha karácsonyra be tudok költözni, akkor összeteszem a kezem” – mondta az építkezés nehézségeiről. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr95551351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása