Vajda Attila a szegedi MOL kajak-kenu világbajnokságon nyert aranyérme után a londoni előolimpián is remekelt és bronzérmet szerzett. Az olimpiai bajnok kenus már tavaly szeptemberben is járt az Eton Dorney-i kajakközpontban, de akkor csak megnézte, most viszont versenyzett is.
„Nagyon szeles három napon vagyunk túl, végig fújt a szél, és előfordult, hogy egy nap alatt többször is változott, hogy éppen merről. Ez persze nem jelent önmagában semmit, hiszen elég széles a pálya és a nyolc pályán mindenkinek fújni fog” – mondta Vajda.
Az ugyanakkor még jelentősen befolyásolhatja majd az olimpiai versenyt, hogy az addigra felépülő húszezres mobillelátó mennyire befolyásolja majd szelet és melyik pályának „szerez” egy kis szélcsendet.
„A víz nagyon hideg volt és számomra nagyon sűrű. Ez nem hínárt jelentett, hanem inkább nagyobb fűcsomókat. Ez inkább a kajakosoknak fog gondot okozni, de előfordult, hogy nekem is kerülgetnem kellett őket” – mondta Attila a pálya gondjairól.
A szállás szintén tetszett neki, de elmondta, pár dolgon azért változtatni kell még az olimpiáig. „A hotel ahol voltunk, egy több száz éves kastély. Szinte kuriózumnak számít arrafelé, azonban a folyosó rendszere olyan, mint egy labirintus. Az első napokban háromszor is a falnak mentem, mire a szobámba jutottam. Ugyanis ahol én úgy gondoltam, hogy forduló van, ott fal volt” – mondta most már nevetve az olimpiai bajnok.
Emellett az ágyakkal se voltak kibékülve a keret tagjai, többen is jelezték, hogy nagyon puhák, és nem tudnak rajta megfelelően pihenni. A legnagyobb gond azonban az ételekkel volt.
„Ha valaki itt akar nyaralni, annak tökéletes a tipikus angol reggeli. De ha valaki versenyezni akar, és előre kiírt táplálkozási rendje van, akkor azt alaposan felborítja, ha reggelire tojást, sült sonkát és paradicsomos babot adnak. Ezekkel teletömve magadat ugyanis nem lehet versenyezni”.
A házigazdák nehezen hajlottak rá, hogy változtassanak ezen, de végül két nap után sikerült felvágottat és sajtot is kitenni a reggeliző asztalra. Ezt a pár apróságot leszámítva azonban tetszett a hely mindenkinek. A pályától mindössze 15 perc autóútra voltak, igaz az olimpia ideje alatt a nagyobb forgalom következtében ez valószínűleg hosszabb lesz.
Az előolimpián nyújtott teljesítményével elégedett volt, hiszen már korábban elmondta, számára az idei fő versenye a szegedi vb, ahol világbajnok lett.
„Ha külön készülök erre a versenyre, lehet, akkor se nyerek. A kanadai versenyző nagyon felkészült volt, ami nem is csoda, hiszen náluk most volt az országos bajnokság és hamarosan kezdődnek a Pánamerikai Játékok, melyen kvalifikálhatják magukat az olimpiára. Szintén nagyon eltökélt volt a német is, hiszen jövő héten lesz náluk a bajnokság, míg Szegeden roppant peches volt, miután az előfutamban eltört a lapátja, és ennek köszönhetően még döntőbe se került” – mondta Vajda.