MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila már várja a „téli időszámítást”

2011.11.04. 12:30 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Augusztusban Vajda Attila Szegeden világbajnoki címet szerzett a MOL kajak-kenu világbajnokságon. Nem sokat pihent a sikerén, hiszen hamarosan már az októberi maratoni vb-re készült. A múlt héten tért haza, de a szingapúri verseny után sem pihent sokat, hiszen máris elkezdte a felkészülést a jövő évi versenyekre. 

„Csak szűk egy hetet pihentem Szingapúr után, hétfőn már edzettem is. Egész jól ment, ahogy számítottam is rá, nem vagyok lemaradva a többiektől. Ezt így is terveztem, hiszen a maratoni vb-re a felkészülés olyan volt, mint ha itt edzettem volna” – mondta a pekingi olimpiai bajnok. 

Attila elmondta, nincs nagy különbség abban, hogy az ember Szingapúrban, vagy Szegeden kenuzik, ha csak az nem, hogy előbbi helyen 30, míg a csongrádi megyeszékhelyen 15 fokban kell lapátolnia. 

Itt is 24-25 kilométert eveznek, a napi penzumot mintegy két és fél óra alatt teszik meg. Csak a bemelegítés két és fél kilométer. „Edzőm egy újfajta „szadista módszert” is kitalált, egy hétméteres kötelet köt a derekunkra, melyen csomók vannak, hogy nagyobb legyen az ellenállás” – mondta az újfajta edzésekről. 

Bár mindig is szeretett edzeni, most már várja a „téli időszámítást”, a téli edzéseket. Mint mondta, jó lenne már bent edzeni és elengedni ezt az évet. Saját bevallása szerint az év végére már jobban elfárad. Nem is fizikálisan, inkább ízületileg. 

„Az év végére már sokszor fáj a térdem. Amikor napi 25-26 kilométereket megyek, elég rendesen igénybe van véve. A maratoniba legalább volt egy kis változatosság. Négy és fél kör, azaz 25 perc után legalább szaladtam 30-40-másodpercet, ami arra pont jó volt, hogy átmozgatta a térdet” – mondta Vajda. 

Azonban a téli edzéseket sem azért várja, mert annyira könnyűek lennének. Egy héten kilenc edzésük van, ebből három úszás, a páratlan napokon pedig futás és konditermi önsanyargatás jön mellé. Kedden és csütörtökön kiegészítő TRX és ergometriás edzések egészítik ki a sort, míg pénteken a konditerem után a tanmedencében lapátolnak. 

(A TRX-et az amerikai haditengerészet elit csapata fejlesztette ki, de mára az egyik leginnovatívabb fitnesz eszközzé vált világszerte. A TRX-el erőt, egyensúlyt, hajlékonyságot és az úgynevezett core izmok stabilitását lehet fejleszteni.) 

„Ezek szükségesek ahhoz, hogy megfelelő alapot teremtsenek az egész idényre. Ha egész évben hajóban lennénk, annyira kikészülnének az ízületeink, hogy 40 éves korunkra remegne kezünk lábunk és egy poharat se tudnánk megfogni”.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr1003350818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása