MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila már most az olimpiára készül

2011.11.09. 15:07 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Vajda Attila mozgalmas szezonon van túl, de már a következőre készül. A belgrádi Európa-bajnokságot amolyan felkészülési versenynek szánta a szegedi világbajnokságra, és annak fényében, hogy Szegeden pazar versenyzéssel világbajnoki címet szerzett, úgy tűnik jól döntött.  

Azonban a hatalmas siker után sem pihent sokat, hiszen októberben már a maratoni világbajnokságon vett részt, ahol szintén nem vallott szégyent. Már ember valószínűleg pihenéssel töltené az év hátralévő részét, ő azonban alig egyhetes pihenés után elkezdte a felkészülést a 2012-es londoni olimpiára. 

"Mostantól csak London és az ötkarikás játékok lebegnek a szemem előtt. A harmadik olimpiámra készülök, így már több dolog is rutinszerűen zajlik majd az előttünk álló időszakban” – mondta az EDF Démász-Szeged VE olimpiai és kétszeres világbajnok kenusa. 

Attila tisztában van vele, hogy sok mindent félre kell tennie ahhoz, hogy ismét sikeres legyen. Profizmusát jól jelzi, hogy éppen ezért várja már az edzőtáborokat, pedig tudja, hogy estére minden izma fájni fog. 

„A télen Tatán töltünk majd el egy kéthetes időszakot, majd 2012-ben Portugáliában egy kétszer négyhetes edzőtáborban veszek részt edzőmmel, Vécsi Viktorral" - mondta a felkészülés jelentősebb állomásairól Peking egyetlen egyéni magyar aranyérmese.

A kajak-kenu szövetség az elmúlt héten jóváhagyta a válogatási időpontokat, így május közepén, Szegeden rendezik az első olimpiai válogatót, majd a duisburgi Világkupán és a júniusi, újabb szegedi válogatón alakul ki a londoni csapat összetétele. Így a júliusi, zágrábi Európa-bajnokságra már szinte a végleges ötkarikás csapat utazhat majd.   

"Attilának annyiban könnyebb a helyzete, mint néhány társának, hogy olimpiai címvédőként ha megnyeri az első válogatót, akkor már biztosan ő képviseli hazánkat C-1 1000 méteren” - mondta Petrovics Kálmán klubigazgató, korábbi világbajnok. 

Vécsi Viktor csapatában Attila három másik kenussal, Fürdök Gáborral, Horváth Gáborral és Makai Tiborral dolgozik majd Szegeden, amihez egyesülete minden szakmai segítséget megad. Az EDF Démász-Szeged VE a harmadik olimpiára készülhet úgy, hogy aranyesélyes versenyző képviselheti, éppen ezért vállalták, hogy szállítják is a tőlük elvárható eredményeket.  

Vécsi Viktor, Attila edzője elmondta, már körvonalazódik a nyárig tartó edzésterv, amelybe sok újdonságot nem csempésznek, a már kitaposott úton haladnak majd végig. Persze lesz idő egy kis pihenésre is, de a július 27-én rajtoló ötkarikás játékokig most már folyamatos munkát végeznek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr933365352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása