MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila szívből örült a harmadik helynek is

2011.12.24. 09:13 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Vajda Attila harmadik lett az Év sportolója szavazáson. Az olimpiai bajnok kenust a tornász Berki Krisztián és az úszó Gyurta Dániel előzte meg. Mindhárman világbajnoki címet nyertek idén a saját sportágukban, így nem meglepő, hogy ők végeztek a dobogón. 

„Már annak örülök, hogy meghívást kaptam a rendezvényre. Rajtunk kívül még a sportlövő Sidi Péter lett világbajnok, így én már azon is csodálkoztam, hogy legalább az első háromba bekerültem” – mondta Vajda, aki egyedüliként hazai környezetben, a szegedi MOL kajak-kenu világbajnokságon lett a legjobb. 

Elmondta, az előző években hiába szerepelt kiemelkedően, még a dobogó közelébe se fért oda. Ez alól csak 2008 volt a kivétel, igaz akkor furcsa is lett volna, ha nem ő nyeri a versenyt, hiszen ő szerezte az egyetlen egyéni olimpiai bajnoki címünket a pekingi olimpián. 

„A kajak-kenu nem az a sportág ahol kimagasló eredményeket lehet elérni. A szavazás végeredménye pedig függ attól, is, hogy az adott újságíró melyik sportághoz, sportolóhoz kötődik”. 

Attila nem titkolja, biztos vannak olyanok, akiknek nem tetszik, hogy mindig őszintén elmondja a véleményét és nem kertel semmilyen témában sem. Emellett sokat nyomhatott a latba, hogy Berkinek meg kellett nyernie a vb-t, hogy kiharcolja az olimpiai részvételt, így az ő sikere szinte duplának számít. 

A harmadik helyezés ellenére nagyon jól érezte magát a Sportcsillagok gálaestjén, hiszen a díjátadó alatt végig nevetgélt, és az őt faggató riporternek is viccesen csak annyit mondott, jövőre olimpiai bajnokként szeretne ezen a színpadon állni. 

Vajda azzal is tisztában van, hogy az ő sportágában mindössze 3-4 hónapja van kiemelkedő eredményt elérni, és a mostani dobogósok világbajnokságai közül is az övé volt a legrégebben. 

Ugyanakkor el kell ismerni – anélkül, hogy a többiek eredményeit, címeit lebecsülnénk –, hogy a három dobogós közül, neki kell a legtöbb hozzá hasonló kvalifitású klasszissal megvívnia saját sportága trónjáért.   

„Valamiért nem sikerült az elmúlt években dobogóra kerülnöm ezen a versenyen. Ha jövőre lesz négy olimpiai bajnok férfi, akik mind egyéniben nyertek, szerintem én leszek a negyedik. Különösebben az sem érdekel, csak olimpiai bajnok legyek” – összegzett Vajda.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr843491732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása