MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila: Az álmok visznek minket előre

2012.03.13. 14:30 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Vajda Attila négy hétig Portugáliában készült, majd egyhetes hazai feltöltődés után visszarepült, és újabb négy hétig a NELO hajógyártó cég központjában edzőtáborozik. Az itthon töltött egy hét alatt a magánjellegű ügyek intézése mellett egy motivációs tréninget is tartott és számos interjú felkérésnek tett eleget. 

Így többek között a Magyar Televízió olimpiai beharangozó műsorában is szerepelt. Itt elmondta, a külföldi edzőtábornak vannak előnyei és hátrányai is. „Aki itthon marad, annak nehéz felkészülnie a mostoha időjárási körülmények miatt, hiszen jó esetben is csak áprilisban mehetnek vízre” – mondta az olimpiai bajnok kenus. 

Ugyanakkor, ha valaki külföldre megy, annak fel kell készülnie az itthoni körülmények, helyszínek és leginkább a család távollétére, akik egy ilyen négyhetes időtartamú edzőtábor során nagyon tudnak hiányozni. 

Idén azonban nekik sem volt szerencséjük az időjárással, hiszen az első négy hét folyamán többször is mínuszok voltak és reggel jeget kellett törni a hajóban, hogy egyáltalán bele tudjon szállni. 

„De akinek komoly álmai, céljai vannak, annak el kell tudni viselni ezeket a dolgokat. Az álmok visznek minket előre, és segítenek tisztán látni a céljainkat” – utalt Attila arra, hogy a nagy célokhoz bizony sokszor jelentős áldozatokat kell hozni.

Ezzel egyet értett edzője Vécsi Viktor is, aki kiemelte, sokak szerint nagy a hasonlóság közte és Vajda között, hiszen mindketten tudják, hogy mi a közös cél, és tisztában vannak vele, mennyit kell áldozni ezért.

Attila már korábban elmondta, húsz év élsport után az ember már megtanulja, másképp kezelni azokat az éveket, amikor olimpia van. Pontosan tudja, mekkora lemondások kellenek ezért. „Ilyenkor mindent ennek rendelünk alá, hiszen semmi más nem érhet fel azzal a színvonallal, azzal az értékkel, amit egy olimpiai győzelem jelent”.

Éppen ezért az elmúlt három évben edzőjével kiépítettek egy olyan biztosnak tűnő „útvonalat”, amelyről tudják, ha azt tudják tartani, mi lesz a végeredménye. „A szegedi világbajnokságon sikerült megszereznem a sportág olimpiai kvótáját, de ettől még ugyanolyan nehéz lesz számomra a selejtező megvívása, mint bárki másnak”.

Attila a kétszer négyhetes edzőtábor során elsősorban a fizikai felkészítésre helyezi a hangsúlyt, de ahogy korábban is mondta, az erőnlét mellett az tud igazán előnyre szert tenni, aki mentálisan is topon lesz, saját állapotát tudja a végletekig veszíteni.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr164312242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása