MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila pénteken már olimpiai induló lehet

2012.06.15. 10:00 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

vajda_szembol.jpgVajda Attila az idei év egyik legfontosabb versenyére, a hétvégi szegedi olimpiai válogatóra készül. A szegedi Maty-éren péntektől vasárnapig tartó verseny több számban, így C-1 1000 méteren is kvalifikál az olimpiára.

Az EDF Démász kenusa védettséget élvez, azaz ha nyer, akkor biztos résztvevője a londoni ötkarikás játékoknak. Mivel a poznani ötkarikás pótkvalifikáción nem sikerült páros számban a kvótaszerzés, így a hétvégi versenyen ország „összes kenusa” most arra hajt, hogy az egyetlen olimpiai indulást érő számban Attilát letaszítsa a trónról.

A londoni indulás egy nap alatt eldől, hiszen pénteken rendezik az elő és közép futamokat és a döntőt is. 10 óra előtt nem sokkal rendezik az előfutamokat, majd 11 óra 11 perckor már a középfutamok következnek, hogy délután negyed ötkor már a döntőben csapjanak össze a legjobbak a londoni repülőjegyért. 

Attila harmadik olimpiájára készül, és amíg Athénban „meglepetés bronzérmet„ szerzett, addig Pekingben nagy esélyeshez méltón olimpiai bajnok lett.

Attila legutóbb a duisburgi világkupán versenyzett, ahol hatodik lett. Akkor úgy fogalmazott, ebből nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, hiszen ez számára csak egy amolyan tájékozódó verseny volt, hogy lássa hol tartanak a többiek.

Úgy véli erőfelmérés szempontjából nem hű a Duisburgban látott kép, hiszen javában tart a Világkupa-sorozat, három hét alatt három verseny ment le. Egyik legnagyobb rivális a német Brendel alig egy hete még a kvótáért küzdött, így senki sem nem csodálkozott, hogy a Világkupán csúcsformában versenyzett.

Attila a délmagyarnak nyilatkozva elmondta, biztos benne, hogy Brendel vagy az üzbég Menkov ennél jobb formában nem lesz az olimpián. Az olimpiai és világbajnok kenus úgy véli, nem lehet sokáig kitolni a csúcsformát, maximum egy-két hétig.

Az ugyanakkor bizakodásra ad számára okot, hogy Duisburgban bárhol, az elő- vagy a középfutamban, és bármilyen körülmények között, szembe szélben, netán szélső pályán versenyezve, a 3:58 perces időt mindig tudta hozni, sőt a döntőben még ennél is jobbat ment.

Attilát „doppingolhatja”, hogy a múlt héten „vereséget szenvedett” egy nem kifejezetten sportteljesítményen alapuló viadalon. A tavaly őszi közönségszavazás után ugyanis a K&H Bank idén ismét a sportszerető nagyközönségre bízta a támogatottak kiválasztását.

A szavazás közel három hete alatt összesen több mint 32 000 szavazat érkezett a Magyar Olimpiai és Paralimpiai Bizottság által összeállított 9 fős jelölti listára. Az olimpikon „Felnőtt” kategóriában Császár Gábor kézilabdázó, Kozák Danuta kajakozó, volt Attila vetélytársa, így velük „küzdött” az egymilliós díjért, melyet végül a szavazatok alapján az egyetlen szárazföldi sportoló, Császár Gábor nyert meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr824589392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása