MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila: Bebizonyítom, hogy én vagyok a legjobb

2012.12.29. 14:22 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

attila_ötös.jpgVajda Attila hatodik lett a londoni olimpián, így ő is tisztában volt vele, hogy az idei Év sportolója választáson nem kap jelentős szerepet. Ennek ellenére a győztes úszó Gyurta Dániel mégis megemlítette. 

"Nagyon meglepett, hogy én nyertem a szavazást, hiszen négyen is olimpiai bajnokok lettünk egyéni számban, éppen ezért nagyon nehéz dolguk lehetett a sportújságíróknak. Különösen nagy elismerés olimpia évében a legjobbnak lenni és örülök, hogy ebben a tekintetben nagyon jó barátom, Vajda Attila örökébe léptem” – mondta Gyurta a Magyar Sportújságírók Szövetségének 55. alkalommal kiírt szavazásán, a budapesti Syma Csarnokban gálaműsorral egybekötött ünnepségen.

A szegedi kenus 2008-ban lett a legjobb, amikor a pekingi olimpián a magyar küldöttség egyetlen egyéni aranyérmét nyerte. Vajda az athéni bronzérmét követően Pekingben győzni tudott, idén viszont hiába érkezett vb-címvédőként, a hosszabb, 1000 m-es egyes egyik favoritjaként végül hatodik lett.

Nagyon sok minden képlékeny most az életemben, egy dolog biztos, hogy folytatom a versenyzést – mondta Attila az nso.hu-nak. Az élete nagyot változott az eltelt időszakban, mint elmondta szponzorainak létszáma, csakúgy, mint a Gerevich-ösztöndíja, jelentősen megcsappant, így a versenyzés mellett már munkát is vállalt.

Elmondta, akadtak olyanok, aki arról győzködték, most kellene befejeznie, de nem teszi meg senkinek ezt a szívességet. Nemcsak abban biztos, hogy lehet őt még versenyezni látni, de azt is bebizonyítja, ő a legjobb kenus a világon!

„Idén nem jött ki a lépés, de én tudom, érzem, hogy nincs nálam jobb, még mindig én vagyok a legjobb" – mondta a honlapnak Vajda. Közel három hónapos kihagyást követően állt neki a felkészülésnek, de november elsejétől már nem csak az edzéseket kell beillesztenie a mindennapjaiba, az edzések mellett már dolgozik is. Hetente egyszer kell a fővárosba mennie, ott van egy irodája, ahol kilenc órától tizenhat óráig kell lennie és sokat beszélnie.

Annak ellenére teljes erővel vetette bele magát a munkába, hogy egyelőre még ő sem tudja jövőre milyen lesz a válogatási feltétel, mikor és hogyan lesznek a válogatók. „Én maradtam a megszokott helyemen és a klubomban, ugyanúgy Vécsi Viktor lesz az edzőm ezután is, és nem váltottam kajakra sem, maradok a kenunál” – mondta a 2008-as Év Sportolója.

„Nem tudom, hova tudok elmenni edzőtáborozni, de én nem kérek mást, csak azt, hogy hagyjanak dolgozni és versenyezni, az már nekem elég, akkor bizonyítok” – mondta a kétszeres világbajnok kenus.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr474986159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása