MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila Visegrádon piheni ki az ünnepeket és a Tankcsapdát

2013.01.06. 14:41 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kenukép.jpgVajda Attila számára nem úgy sikerült a 2012-es esztendő ahogy tervezte, hiszen a londoni olimpián nem sikerült megvédenie címét és még a dobogóra sem állhatott fel. Ez azonban nem törte meg a népszerű kenust, aki megfogadta, idén bebizonyítja, hogy továbbra is ő a világ egyik – ha nem a legjobb – szakácsa.

A rosszul sikerült versenyszezon ellenére az év végi ünnepek remekül sikerültek a 2008-as olimpia egyetlen egyéni aranyérmesének. „Otthon voltam az ünnepek alatt, leginkább a barátnőmmel. Jól teltek az előkészületek és maga az ünnep is, de sajnos gyorsan” – mondta nevetve a szegedi klasszis.

A legnagyobb öröm számára az volt, hogy az általa vásárolt játéknak nagyon örült a gyermeke, aki egyébként is élvezte a karácsonyi felhajtást és nagyon tetszett neki a karácsonyfa is.

„Én a barátnőmtől egy háromnapos visegrádi wellness-hétvégét kaptam, jelenleg is ezt élvezem. A novemberben megkezdett felkészülés után jól esik ez a pár napos pihenés” – mondta Attila.

Elárulta, a szilvesztert is a csongrádi megyeszékhelyen töltötte baráti társasággal. „Jó volt, mert nem volt semmi megtervezve, csak úgy mentünk a városba és megjelentünk különböző helyeken. Folyamatosan mentünk, így amikor valahol kezdett leülni a hangulat, tovább indultunk” – mondta arról, hogyan búcsúztatta a tavalyi évet.

December 29-én pedig Debrecenben volt, ahol egyik kedvenc együttesének, a Tancsapdának a koncertjét is megnézte. Gyerekkora óta szereti a zenekart, azóta fanatikus hallgatójuk. Elmondta, hatalmas élmény volt számára, hogy személyesen is megismerkedhetett velük.

„A koncert után is sikerült velük beszélnem, és annyira összehaverkodtunk, hogy együtt ebédeltünk, és azóta is tartjuk a kapcsolatot. Ennek köszönhetően hamarosan ismét megyek Debrecenbe, hogy találkozzunk” – mondta Attila arról, mekkora élmény neki gyerekkori bálványai barátsága. 

Attila elmondta, az ünnepek alatt édesanyjának és párja anyukájának „hála”, felszedett pár kilót, hiszen folyamatosan „tömték” őt. „Törekszem rá, hogy minél kevesebbet szedjek fel, de ezúttal sikerült 6-8 kilóval nehezebben zárnom az ünnepeket” – mondta Attila.

Ezzel azonban nincs nagy gondja, hiszen ez már többször előfordult vele, de az alapozás alatt nagyon gyorsan megszabadul a feles kilóktól. Most azonban az alapozás előtt egy más jellegű sportélmény vár rá, a jövő héten ugyanis 4 napra – edzői engedéllyel – síelni utazik a családjával. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr955000487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása