Vajda Attila az elmúlt hetekben Tatán készült Ludasi Róbert irányításával. Ebben semmi szokatlan vagy szenzációs nincs, hiszen az olimpiai bajnok kenussal az elmúlt években többször is előfordult, hogy a remek szakember irányításával készült pár hétig.
„Jó volt ez a két hét, olyan volt, amilyet akartunk. Tudtuk, mire számíthatunk egymástól, hiszen nem ez volt az első alkalom, hogy együtt készültem Robiékkal. Sokat dolgoztunk” – mondta a pekingi bajnok.
Vajda hozzátette, edzője Vécsi Viktor is preferálja, hogy nem Szegeden készül vele, hiszen tudja jól, Attila egyedül van, és egy kis környezetváltozás is csak javára válik az embernek a monoton munka során. Emellett azzal is tisztában van, hogy egy remek szakember mellett készül tanítványa és Tatán valóban a munkáé a főszerep.
Attila februárban Szegeden tréningezik, majd márciusban egy hónapra kubai edzőtáborban készül az idei szezonra. Mint elmondta, jelenleg az okozza a legnagyobb problémát, hogy nem kapták még meg a hivatalos versenynaptárt, így azt sem tudják pontosan, itthon mikor lesznek a jelentősebb versenyek, válogatók, mikorra kell „kihegyezniük” a formáját.
„Egyelőre csak azt tudjuk, hogy május 10-én lesz Szegeden egy Világkupa futam, de hogy ezen kívül milyen versenyek lesznek itthon, még nem tudni” – mondta Attila, aki nem titkoltan idén szeretné visszaszerezni helyét a legjobbak között, és bebizonyítani, hogy továbbra is a világ egyik legjobb kenusa.
Attilára az elmúlt héten egy szomorú esemény is várt, hiszen ő is részt vett azon az ünnepélyen, melyen felavatták a csepeli Gubacsi Szabadidős Vízi Turisztikai Központot, melyet a 2008-ban elhunyt kétszeres olimpiai bajnok Kolonics Györgyről neveztek el. A névadó ünnepségen Attila elmondta, hogy Kolonics a példaképe és a barátja volt, nagyon sokat köszönhet neki.
A 2010 januárjában átadott, mostantól Kolonics György Vízisport Központnak nevezett bázison a hajótárolók és a szálláshelyek mellett korszerű edző- és konferenciaterem is található, és csaknem kétszáz versenyzőnek ad felkészülési, edzőtáborozási lehetőséget. Alkalmas iskolai táborok, vízitúrák és egyéb vízi szabadidősportos tevékenységek lebonyolítására is.
Kolonics György 36 éves korában, 2008. július 15-én, edzés közben hunyt el. A későbbi hivatalos jelentés szerint halála természetes módon, szívtágulattal járó szívizombetegség miatt következett be. A kiváló sportoló éppen a pekingi olimpiára készült, az lett volna az ötödik ötkarikás fellépése. Két olimpiai bajnoki címe mellett a világbajnokságokon 15-ször, az Eb-ken pedig 3-szor állhatott fel a dobogó felső fokára.