Vajda Attila már számolja a napokat, hiszen alig másfél hét múlva itt hagyja a soha múlni nem akaró telet és Kubába utazik, ahol egy hónapon keresztül meleg égövi edzőtáborozáson vesz részt.
„Nagyon várom már az utazást, hiszen itthon csak futás, úszás, és edzőtermi erősítés szerepel a programban, Kubában viszont ideális lesz az időjárás a vízi edzésekhez is. Egyelőre nem tudom milyen idő lesz, de az biztos, hogy a karibi térségben jobb lesz, mint itthon” – mondta Attila arról, miért is várja már nagyon az utazást.
Tavaly februárban, Portugáliában volt meleg égövi edzőtáborozáson, de az egész Európát beborító hideg miatt ott sem lehetett ideálisan készülni, hiszen a nagy esőzések miatt sokszor kellett úgy kezdenie a napot, hogy a vizet merte a hajójából, míg máskor olyan erős szél volt, hogy nem lehetett vízen edzeni.
Attila annak ellenére menne már, hogy Szegeden eddig egészen elviselhető volt a tél. Mint elmondta, volt olyan is, amikor ország nyugati részét a hó borította, addig a csongrádi megyeszékhelyen plusz 6-8 fok volt és még a nap is sütött.
„Elvárásaim nincsenek Kubával kapcsolatban, hiszen nem ismerem az országot. Azt tudom, hogy egyik hétvégén elvisznek minket a Karib-tengerre hajókázni. Előre megkérdezték, hogy Havannába vagy a Karib tengerre mennénk inkább, és közfelkiáltással nyert a tenger. Így egy napig én is Jack Sparrow-nak érezhetem magam” – utalt a Karib-tenger kalózai című nagysikerű filmre.
A szegedi csapatból négy versenyző és egy edző (Vécsi Viktor) képviseli Magyarországot a NELO bázisán, de természetesen lesznek ott rajtuk kívül más nemzetek képviselői is. Athén olimpiai bajnoka így együtt készülhet a francia Mathieu Goubellel és a kanadaiak klasszisával Mark Oldershaw-al is.
„Goubel már decemberben jelezte, hogy ha már ott vagyunk, szeretne velem készülni. Korábban, 2006-ban és 2007-ben is együtt edzőtáboroztunk és becsatlakozott az edzésekhez. Bízom benne, hogy a londoni olimpián bronzérmet szerző Oldershaw is csatlakozik majd hozzánk, de úgy tudom neki egyelőre még financiális problémái akadnak az utazással kapcsolatban” – mondta az elsőszámú magyar kenus arról, kikkel készülhet együtt Kubában.
Attila tisztában van vele, bár idilli körülmények között készülhet az idei szezonra – azon belül az év fő versenyére, a duisburgi világbajnokságra - az egy hónap nem a tengerparti pihenésről, sokkal inkább sok-sok leevezett kilométerről fog szólni.