Vajda Attila immár egy hete itthon készül az idei szezonra. A népszerű kenus márciusban négy hetet töltött Kubában, ahol az idei meleg égövi edzőtáborozása volt. Azóta már sikerült visszaszoknia a 28-30 fokból az itthoni 15 fokra.
„Annak ellenére, hogy Kuba a tengerpartjairól is híres, nem nagyon volt alkalmunk sokat élvezni belőle. A kint töltött négy hét alatt nem nagyon jutottunk el a partra, de amikor lementünk, találtunk egy fantasztikus üdülőparadicsomot, ami mindenkinek nagyon tetszett” – mondta s szegedi klasszis.
Elárulta, alapvetően látták a legfontosabb dolgokat, de Havannába is csak egyszer jutottak el, hiszen az edzőtáboruk több mint négyórás autóútra volt a kubai fővárostól.
„Az ország tele van kétszer négysávos autópályákkal, autó viszont nagyon kevés van, így az autópályákon sokkal inkább lovas kocsik közlekednek az autók helyett. Ha láttunk is autókat, azok leginkább a hatvanas évek Magyarországára valóak voltak. Ilyen autókat itthon csak veteránautó kiállításon látni” – mondta Attila.
Amíg a tengerparton igazi luxusszállodák is vannak, addig az ország belseje felé haladva egyre nagyobb a szegénység. Ezt ugyanúgy látni az embereken, mint a házakon, de Attila elmondása szerint leginkább az állatokon lehet észre venni, hogy nem tudnak nekik enni adni. Ez persze nem is csoda, hiszen a helyiektől megtudta az átlagemberek mintegy 20-25 eurónak megfelelő bérezést kapnak havonta.
A körülményekről mindent elmond, hogy a szállodában ahol voltak, nem volt internetkapcsolat. Ez persze nem egyedülálló, az azonban már furcsa volt, hogy telefonálni is csak akkor tudtak, ha a közelben álló hegyre felmásztak, különben nem volt térerő. A mai kor szellemének megfelelően, az internet - és elsősorban a kapcsolatteremtésre szánt oldalak – hiánya miatt sokaknak hamar honvágya lett.
„A kint töltött időszak egyik legjobb része a 30. születésnapom megünneplése volt. A szintén ott készülő francia kenussal Goubellel és a feleségével, taxival elmentünk Trinidad városába, ami Kuba déli partvidékén található. A taxi maga egy 1200-as Lada volt, amilyenben már évek óta nem ültem. Ezzel mintegy három és félórát autókáztunk, ami itthon körülbelül másfél óra lett volna” – mondta a helyi közlekedési viszontagságokról.
Ennek ellenére emlékezetes volt a születésnap, hiszen egy csodálatos, fehér homokos tengerparton tölthette.
„Ez a tengerparti üdülőövezet, valóban csodálatos volt, gyönyörűen kiépítve, pont olyan amilyennek elképzeljük. Örökre emlékezetes marad, de nem csak a környezet miatt, hanem mert sikerül alaposan leégnem a tengerparton” – mondta már itthon nevetve a kétszeres világbajnok.