Vajda Attila számára nem volt túl szerencsés az elmúlt hétvégén portugáliai Montemor-o-Velhóban rendezett kajak-kenu Európa-bajnokság. Az olimpiai bajnok kenus 1000 méteren a negyedik lett, míg „új számában” 5000 méteren az első fordulónál beleborult a vízbe, s bár visszamászott a hajójába, végül a verseny feladására kényszerült.
„Ha a két döntőt nézzük, akkor félig tele van az a bizonyos pohár, hiszen 1000 méteren jó pályát mentem, de egyébként üres a pohár, hiszen nem nyertem érmet, pedig ez volt a célom” – mondta a felkészülés során betegséggel bajlódó kenus.
Attila elmondta, mivel szabadtéri sportról van szó, az időjárás sokat tud befolyásolni egy-egy eredményen. „Ezúttal nem a jobbik szalmaszálat húzták nekem, mondhatni halmozottan hátrányos helyzetű voltam. A pálya baloldalán üvöltő jobbos oldalszél volt, és ez nagyon sokat ki tud venni egy kenusnál, sok energia elmegy a kormányzásra” – mondta a szegedi klasszis.
Ez nem csak kifogás keresése, hiszen a döntőben három balkezes versenyző volt – köztük két olimpiai bajnok – és amíg Attila a negyedik lett, a címvédő és londoni aranyérmes német Sebastian Brendel csupán a hatodik helyet szerezte meg.
„Nagyon ügyes nagyon tehetséges a cseh srác, aki nyert, de biztos vagyok benne, hogy szembeszéllel egész más lett volna a végeredmény. Neki ez a pálya nagyon kedvezett. Tudom, furcsán hangzik, de nagyon sokat számít milyen zavaró tényezők vannak egy-egy versenyen. Nem az extrém esetekre, hanem a mindenkit ugyanúgy érintő dologra gondolva” – mondta Vajda.
Úgy véli, többéves tapasztalata alapján nyugodtan mondhatja, az ennyire extrém időjárási körülmények több mint a felében befolyásolhatják a verseny eredményét, és a hétvégére jellemző időjárási viszonyoknál minimum 80%ot számít.
Attila az elkövetkezendő hetekben folytatja a felkészülést. Mint elmondta, nem is a válogatóra - bízva abban, hogy azt megnyeri -, hanem már az augusztusi duisburgi vb-re, amely az év fő versenyének számít.
„A válogatóra egy kisebb felkészülés is elegendő lesz, de a vb felkészülés több munkát követel. Egy kisebb alapozás, majd következik a gyorsítás. Fizikálisan, állóképességben is van még javítani való és a megfelelő szellemi munkát is most kell hozzátenni az eddigiekhez” – avatott be a szakmai titkokba.
Elárulta, a nyugodt munkához el kell hagyniuk a megszokott objektumot, el kell menniük Szegedről, hiszen a Maty-éren júliusban tumultus lesz. Úgy érzi egy jó felkészüléssel éremesélyes lehet a vb-n, és abban is nagyon bízik, hogy a német pálya jobb lesz, mint a portugál volt.