MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila: Az olimpia után inkább abbahagyom a kenuzást

2011.07.20. 14:06 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Vajda Attila a hétvégi országos kajak-kenu bajnokságon, magabiztosan nyerte az ötezer méteres egyes számát, 27 másodpercet vert az Eb-én ötezren rajthoz álló Varga Dávidra. Ennek ellenére az augusztusi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon nem indulhat ebben a számban.

A válogatási elvek szerint ugyanis az a versenyző, aki olimpiai számban versenyez a kenusoknál, nem olimpiaiban nem indulhat. Az ezres finálét pénteken, az ötezrest pedig vasárnap rendezik, és a 2008-as olimpiai bajnok elsősorban a hazai közönség miatt szeretett volna mindkettőben indulni.

„Érthetetlen Storcz Botond szövetségi kapitány döntése! Az elveknek akar megfelelni, ragaszkodik hozzájuk és a legtöbbször ő rúgja fel őket. Keresztülhúzza minden korábbi döntését. Nem is értem, hogy tud valaki ilyen döntéseket hozni – mondta ingerülten Vajda.

Dühe érthető, hiszen aki ért a kenuzáshoz láthatta, az ob-n egyedül ment, nem „vizezett”, nem úgy nyerte a számot, hogy valaki oldalvizén haladt és a végén robbantott, hanem jelentős fölénnyel ért a célba.

Storcz ugyanakkor kijelentette, nem tesz kivételt Vajdával kapcsolatban, mert ha most engedményt adna, akkor máskor is rákényszerülhet, amit később számon kérhetnek rajta

„A kenusoknak mindössze három olimpiai száma van (1000 méteren férfi C-1 és C-2, 200 méteren C-1), ugyanakkor mégis van olyan versenyző, aki indul olimpiai számban és indulhat másikban is. Kérdem én: miért? Rá nem vonatkozik az a szabály, ami rám?” – folytatta Vajda.

Ugyanakkor azt sem érti, ha ő nem indulhat, miért nincs szétlövés a számban. A szövetség döntése értelmében 5000 méteren az a versenyző indulhat, aki az első válogatót nyerte, azonban a másodikon 15 másodpercet kapott a második helyezet Jakus Zoltántól. Még sincs kettejük között szétlövés, a kapitány döntése értelmében az első válogatót nyerő Varga Dávid indulhat.

„Nem tudom, hogy miért gondolják, nem bírnám a két számot, amikor edzéseken is többször megyek 2000, 5000 métereket időre és két nap van a két döntő között. Nem a Dávid ellen akarok beszélni, hiszen a kettes hajóban ő a párom, és  persze örülök, ha ő csapattag,  de úgy érzem ha elvekhez  ragaszkodunk, azokat be kellene tudni tartani, de ha ez nem megy, akkor  nem kell  ragaszkodni hozzájuk”.

Vajda elkeseredésében azt sem tartja elképzelhetetlennek, amennyiben továbbra is marad a mostani követhetetlen és következetlen válogatási elv, a 2012-es olimpia után felhagy a kenuzással. „Jelenleg ott tartok, hogy az olimpia után abba hagyom a kenuzást és elmegyek külföldre dolgozni”.

A klasszis kenus úgy érzi a kapitány nem csak az ő számában hozott olyan döntéseket, amelyek ellentmondanak korábbi kijelentéseinek. A belgrádi Európa-bajnokság előtt a női kajakosok körében váltott ki értetlenkedést az egyes számok indulóinak összetétele.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr593083313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása