A londoni előolimpián Vajda Attila a harmadik helyen végzett. Aki ismeri az olimpiai bajnok kenust, tudja róla, hogy mindenhol a legjobb akar lenni. Most azonban külön kérték, hogy ne nyerje meg a versenyt.
„Édesanyám kérésére nem nyertem. Anyukám ugyanis babonás és arra kért, ne nyerjem meg az első londoni versenyemet, inkább jövőre az olimpián nyerjek. Úgy gondolja, inkább a főpróba legyen rossz, de az előadás sikerüljön” – mondta nevetve a népszerű kenus.
Ez azt is jelentené, ha az „előadás” sikeres lesz, úgy jövő ilyenkor már kétszeres olimpiai bajnoknak mondhatja magát. Attila egyébként remekül érezte magát az Eton Dorney-i kajakközpontban, mint elmondta, ezúttal tényleg nem az eredmény volt a fontos, hanem, hogy kipróbálhassák versenykörülmények között is a pályát, ami egyébként egy magánpálya és csak komoly pénzekért lehet bérbe venni.
„Szerencsénk volt az időjárással is, hiszen az eső is csak az utolsó versenyszám után félórával kezdett el esni. A szél roppant zavaró, szerintem nagyon fontos lesz, hogy kinek kedvez majd jövőre. Az azért figyelemre méltó, hogy jobbos hátszél volt, és jobbos versenyző nyert” – mondta Vajda.
Ebből azért messzemenő következtetéseket nem vont le, hiszen a legnagyobb riválisai – a német Brendel, a spanyol Cal és az üzbég Menkov – hozzá hasonlóan valamennyien balkezesek, így az esélyesek közül mindenkinek egyformán nehéz lesz.
„Nem nagyon foglalkozom az időjárással, az biztos, hogy nagyon fel kell készülni, és bármerről fúj a szél, a legjobb pályát kell menni az előfutamok során és a döntőben is” – mondta Vajda, aki ezt nem is olyan régen szegeden mutatta meg, hogyan is kell.
A legjobb idővel került be a hazai rendezésű MOL kajak-kenu világbajnokságon a döntőbe, hogy ott aztán hatalmasat versenyezzen. Hiszen féltávnál még több mint egy hajónyi hátrányban volt a címvédő üzbég Vagyim Menkovval szemben, de a védjegyévé váló fantasztikus hajrájának köszönhetően ledolgozta a hátrányt és még arra is volt ereje, hogy visszaverje a spanyol Cal rohamát.
Utána pedig valódi show-műsort csináljon a kenuban tánccal, a szurkolók vezénylésével és egy hatalmas ugrással a vízbe. Bár a londoni vizet mindenki hidegnek mondja, egy olimpiai győzelem után valószínűleg nem fogja érdekelni Attilát. Talán csak az édesanyja aggódik majd a fiáért, nehogy megfázzon.