MOL csapat Kenu Blog

Nem mindenkinek érdeke, hogy Vajda Attila kenuzzon

2011.09.21. 15:17 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

Vajda Attila pazar versenyzéssel nyerte meg a szegedi MOL kajak-kenu világbajnokságon a kenusok 1000 méteres számát. Vajda 800 méterig együtt haladt a mezőnnyel, majd utána úgy tűnt, mint ha egy motort kapcsoltak volna be a hajójában és szinte „állva hagyta” a mezőnyt. 

„Ez a szám két versenyből áll. 800 méterig van egy verseny, ahol mindenkinek ugyanannyi az esélye és utána következik egy „másik”, amelyben már csak a profik vesznek részt. Csak azok tudnak itt beleszólni, akik a sportág élmezőnyébe tartoznak” – mondta Vécsi Viktor az immáron kétszeres világbajnok kenus edzője. 

A szakember szerint Vajda idei eredményeire 10-est érdemel. Ezt főleg a vb-n mutatott teljesítményével érdemelte ki, hiszen legnagyobb riválisa a spanyol Cal is „robbantott” 800 méternél, mégis úgy tűnt, mintha csak Vajda indult volna be. 

Az edző szerint tanítványa megőrizte a hidegvérét, és meg tudta csinálni, amit akart. Vécsi úgy véli, ezen a távon nem az nyer, aki a legerősebb, hanem aki a legeltökéltebb. Bárki számára tűnhet úgy, hogy mekkora hajrát ment Attila, pedig csak a négy 250 méteres távot gyakorolták és nem hagyta le a többieket, egyszerűen csak tudta tartani azt a sebességet, amit addig is ment. Az izomzata ugyanis senkinek nem teszi lehetővé, hogy hárompercnyi kemény fizikai igénybevétel után még hajrára is legyen ereje. 

„Kemény csata volt, hiszen Cal is jól osztotta be az erejét. De aki az élmezőnyben számít, az egy ilyen jelentőségű versenyen így taktikázik. A fehérorosz Menkov hiába kétszeres világbajnok, számomra amatőr versenyző, hiszen az elmúlt négy évben semmit nem tanult. Addig megy, amíg bírja, aztán egyszerűen megáll” – értékelte Vajda legfőbb riválisait edzője. 

Vécsi ugyanakkor elismerte, hogy számukra igazán az olimpia a verseny, hiszen a többiért alig jár valami elismerés. Véleménye szerint a MOL értéket tud adni egy vb-nek, de pénzt csak az olimpián tudnak keresni. A világbajnokságok közül is a kvalifikációs a legfontosabb, hiszen egy olimpia utáni viadalon ritkán szoktak kiemelkedően szerepelni a legjobbak. 

Vécsi – Vajdához hasonlóan – nehezen élte meg, hogy tanítványát nem engedték 5000 méteren elindulni a hazai rendezésű világbajnokságon. Attila neki is úgy fogalmazott, ha ilyen helyzetbe hozzák, inkább abbahagyja a kenuzást. 

„Nem akarok összeesküvés elméleteket gyártani, de nem biztos, hogy a szövetség vezérkarának érdeke, hogy Vajda Attila kenuzzon. Néha úgy érzem az a céljuk, hogy abbahagyja. Ugyanígy éreztem 2008-ban Janics Natasával kapcsolatban, akinek akkor még én voltam az edzője” – tett meglepő kijelentést Vécsi. 

Az edző szerint, amíg a 80-as években mindenki a klubérdekekre panaszkodott, napjainkban már a személyes érdekek a fontosak, ami még az akkori helyzetnél is rosszabb. Úgy érzi, mindenki csak a saját pecsenyéjét sütögeti, a versenyzők érdekeivel nagyon kevesen foglalkoznak. 

„A hazai szövetség nem rossz költségvetéssel dolgozik, ennek ellenére nincs állandó meleg égövi külföldi edzőtábor, erőlködünk Európában, ahol márciusban nincs olyan hely, ahol ne kellene alaposan felöltözni. A legfontosabb gondokat, problémákat több edzőkollegával elmondtuk a szövetség vezetésének, de ők csak bólogattak és mélyen hallgattak. Aztán ha Londonban majd jól teljesítünk, büszkén pózolnak velünk” – mondta nem kis indulattal a hangjában Vécsi.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr943243317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása