MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila: A formaidőzítés olyan, mint egy F1-es autó felkészítése

2013.05.12. 13:30 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kenukép.jpgA hétvégén Szegeden zajlik az idei év első kajak-kenu Világkupa viadalát. Az olimpiai bajnok Vajda Attila eddig egy ezüstéremmel rendelkezik, így jól sikerült itthoni bemutatkozása. Ugyanakkor annak nem örül, hogy alig két hét múlva már válogatót rendeznek, hiszen így kétfelé kell összpontosítani a formaidőzítés terén.

Ennek köszönhetően a világkupa messze nem lesz olyan fontos, mint a válogató, melynek eredménye befolyásolja az egész évet, az Európa-bajnoki, világbajnoki kvalifikációval. Így tehát nagyon sok múlik a formaidőzítésen. Sokan azonban nem tudják pontosan mit is jelent ez.

"A legegyszerűbben úgy tudnám elmagyarázni, hogy vannak a Forma 1-es futamok és vannak előtte a kvalifikációk. Ezeken van idő az autó technikai dolgait megcsinálni. Nekünk is így van, hogy el kell végeznünk megadott dolgokat a versenyig, de itt mi vagyunk az autó és a pilóta is egy személyben” – mondta a kétszeres világbajnok.

„A megadott munkát el kell végezni, legyen szó az aerodinamikáról, vagy a váz felépítéséről. Ha megvan a megfelelő mennyiségű munka, akkor jön a motor, hogy milyen motorblokk kell az autóba. Ahhoz, hogy bejáratós legyen, meg kell, hogy kapja a megfelelő kenéseket” – utalt Attila arra, hogy mindig a versenyhez alkalmazkodva építik fel az edzésmunkát, az edzések mennyiségét.

Így tudják, hogy melyik időszakban milyen 250 métereket és milyen 500 métereket kell menni. Számukra a „felvezető kör” azt az időszakot jelenti, amikor a felkészülés végén megpihennek a rajtgyakorlatok után.

„2-3 nappal a verseny előtt egy teljesen fitt állapotot kell létrehozni, azokat az energetikai szektorokat feltölteni, amelyek a legfontosabbak. A legfontosabb, hogy az izom ne fáradt legyen” – mondta Peking bajnoka.

Véleménye szerint az a jó, ha két verseny között legalább 3-4 hét van. Ilyenkor a kettő között kell csinálni egy hosszabb alapozós versenyt, melyen 1000 métereket és 5000 métereket mennek.

„Ezeken többnyire rajtvonaltól a célig megyek, hogy érezzem a távot és így tudom újra belerakni a karizomba azokat az érzéseket, amiket elraktározok” – mondta Attila, aki ugyanakkor megígérte, azért, mert két hét múlva válogató, nem fog tartalékolni, és ugyanúgy odateszi magát, ahogy tőle megszokhattuk. Elég csak a legutóbbi szegedi versenyére gondolni, amikor a 2011-es világbajnokságon az utolsó 250 méteren állva hagyta a mezőnyt és lett világbajnok. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr155296519

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása