MOL csapat Kenu Blog

Vajda Attila: Olyan a mostani felkészülésem, mint a szobrászat

2013.08.11. 12:50 | MOL Csapat | Szólj hozzá!

kenukép.jpgVajda Attila mindent alárendelt idén annak, hogy az év fő versenyén az augusztus 29. és szeptember 1. között megrendezésre kerülő duisburgi világbajnokságon ismét bebizonyítsa, hogy ott a helye a világ legjobb kenusai között. Ezt persze mi jól tudjuk, de a tavalyi olimpiai szereplése után többen is támadták, így nekik is bizonyítani akar.

Ennek érdekében – szokásához híven – emberfeletti munkát végez. Még a hihetetlenül nagy meleg sem tudja kedvét szegni, noha az elmúlt napokban nemegyszer a rosszullét kerülgette a résztávos evezések során. Ugyanakkor tisztában van vele, bármennyit is dolgozik, csak a világbajnokságon derül ki, hogy mennyit ért az elvégzett munka.

„Olyan a mostani felkészülésem, mint a szobrászat. Adva van egy hatalmas méretű kő. Ha elég nagy, akkor jó szobor lehet belőle, de ehhez dolgozni kell, nagyon sokat dolgozni. Csak a verseny előtt lehet pihenni egy kicsit” – mondta Peking olimpiai bajnoka.

Attila úgy érzi, ő most az a szobrász, aki elment és keresett egy nagy követ, ami esetében a világbajnokságot jelenti. Ahhoz azonban, hogy ebből a nagy kőből egy szép – és értékes – szobor legyen, rengeteg munkára van szükség. Ezt ő el is végzi, de mégis csak Duisburgban fog kiderülni, hogy ez az elvégzett munka mire elég.

„Úgy érzem jó követ választottam, hiszen már nem egy kezdő szobrász vagyok. És annyira nem is lehetek rossz, ha már tíz éve faragom. Ennek ellenére még csak sejtésem sincs, hogy ez mire lesz elég augusztus végén. De ha nem bíznék magamban és a kőben, akkor nem csinálnám. Bízom benne ez a munka elég lesz egy szép szoborhoz” – mondta az érdekes hasonlatot a 30 esztendős klasszis.

Attila elárulta annyit dolgozik, hogy estére olyan fáradt, eldől az ágyba, mint egy zsák krumpli. Azonban a rengeteg munka mellett figyelnie kell a táplálkozására is, hiszen volt egy felmérés, melyen kimutatták mik azok a tápanyagok, melyeket feltétlenül be kell vinnie a szervezetébe ennyi munka mellett.

„Sok fehérjére van szükségem, ezért naponta kell innom egy-egy fehérje turmixot. Korábban soha nem csináltam ilyet, de ha ez kell a jó eredményhez, akkor ezt is megcsinálom” – árulta el, mi mindenre képes a sikeres szereplésért.

Elmondta, ehet bármit, csak megfelelő arányokkal. A legfontosabb, hogy megfelelő legyen a fehérje, a szénhidrát és a zsír aránya. Jelenleg 2600 kalóriát kellene ennie, ugyanakkor ahhoz, hogy az elvégzett munkával egyensúlyba legyen az energia bevitel, 3300 kalóriát kellene ennie, de elárulta így is kirobbanó erőben érzi magát és már nagyon várja a vb-t.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-kenu.blog.hu/api/trackback/id/tr475455672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása